Az optimisták jobban kezelik a stresszt, mint a pesszimisták?
Az optimisták és a pesszimisták egyaránt nehezen birkóznak meg a stresszel, de úgy tűnik, az optimisták megtanulják előre minimalizálni a stresszorokat.
Amikor a világ a feje tetejére áll, legyen szó személyes vagy társadalmi problémákról, nehéz optimistának lenni. Egyes helyzetek annyira szörnyűek, hogy semmilyen optimizmus vagy „válaszközpontú érzelemszabályozás" nem tudja jobbá tenni a dolgokat. Földrengető körülmények között vagy humanitárius válsághelyzetben a pragmatikus realizmus valószínűleg jobb az érzelmi jólétünknek, mint a mérgező pozitivitás.
Ennek ellenére a mindennapi stresszorokkal (munkahelyi stressz, otthoni stressz, viták) való megküzdés során az új kutatások szerint az optimizmus a megelőző fókuszú érzelemszabályozás (Antecedent-focused emotion regulation, AFER) révén segít az idősebb felnőtteknek fenntartani az érzelmi jólétet. Az AFER során az optimisták olyan magyarázó stílust alkalmaznak, amely magában foglalja a potenciális stresszorok "kihívásként, nem fenyegetésként" való átfogalmazását az érzelemkeltő folyamat korai szakaszában, vagy pedig teljesen elkerülik a potenciális stresszorokat.
A Bostoni Egyetem és a Harvard T.H. Chan School of Public Health kutatócsoportjának vezetésével készült 20 éves tanulmány szerint az AFER segít az optimistáknak elkerülni vagy minimalizálni a stresszes körülmények hatását, mielőtt azok bekövetkeznének. Az antecedens jelentése „időben vagy sorrendben megelőző", illetve „egy másik előtt létező vagy logikailag egy másik előtt álló dolog vagy esemény".
Az optimizmus, a napi stresszorok és az érzelmi jólét közötti kapcsolatról szóló, két évtizedes vizsgálat eredményeit a Veterans Affairs Normative Aging Study-ban részt vevő 233 férfi kohorszában március 7-én publikálták a The Journals of Gerontology című folyóiratban.
Az optimizmus nem nyerő stratégia a napi stresszorokkal való megbirkózásra, ha már amúgy is stresszesek vagyunk
A diszpozicionális optimizmus laza meghatározása szerint az a tendencia, hogy pozitív kimeneteleket várunk, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a kedvezőtlen események múlékonyak, szituációfüggőek és külsődlegesek az egyén lényétől. Az optimisták hajlamosak az poharat „félig telinek" látni. Magyarázó stílusuk és világnézetük: a pozitív események nagyobb valószínűséggel következnek be a jövőben, mint a negatív események.
Amikor a tanulmány első szerzője, Lewina Lee és munkatársai azt kezdték vizsgálni, hogy az optimizmus hogyan befolyásolja az emberek reakcióját a mindennapi stresszhatásokra, azt várták, hogy az úgynevezett pufferhipotézis alapján az optimistáknak kisebb lesz az érzelmi reakciókészségük a mindennapi stresszhatásokra, és gyorsabban vissza tudnak pattanni (érzelmi felépülés).
„Pufferhipotézisünk azt feltételezi, hogy az optimizmus enyhíti a napi stresszorok negatív érzelmi hatását, így a magasabb optimizmus alacsonyabb érzelmi reaktivitással és a napi stresszorokból való hatékonyabb érzelmi felépüléssel járna együtt"
– írják a szerzők.
Meglepetésükre Lee és munkatársai azt találták, hogy pufferhipotézisük nem vált be; az optimisták nem feltétlenül voltak érzelmileg kevésbé reaktívak, és nem mindig tértek vissza gyorsabban a pesszimistákhoz képest, ha már találkoztak egy napi stresszorral.
Azonban az előre tervezés és a megküzdési stratégia kidolgozása az előzményekre összpontosító érzelemszabályozás segítségével – mielőtt a stresszorokkal a pillanat hevében találkoznának – segített az optimistáknak abban, hogy nyugodtak, higgadtak és összeszedettek maradjanak a mindennapi stresszorokkal szemben.
„Az optimizmus az érzelmi jólétet a későbbi életkorban inkább az érzelemgeneráló folyamatba korábban beavatkozó, megelőző-központú érzelemszabályozási stratégiák – például a figyelem bevetése és a helyzetválasztás –, mint a válasz-központú stratégiák révén védheti meg".
Vagyis, a megelőző-fókuszú érzelemszabályozás kulcsa az, hogy előre látjuk, mi az, ami valószínűleg stresszválaszt vált ki, és átformáljuk a magyarázó stílusunkat (vagy elkerüljük a helyzetet), mielőtt az érzelmek fellángolnának, nem pedig azután, hogy már stresszesek vagyunk.
„Az optimizmus és a napi stresszfolyamatok prospektív vizsgálatában nem igazolódott az a hipotézisünk, hogy az optimizmus pufferelné a napi stresszorok napi affektusra gyakorolt hatását"
– állapítják meg a szerzők.
Mindazonáltal úgy tűnik, az optimizmus megőrzi az érzelmi jólétet az idősebb felnőttek körében, ha az érzelemgeneráló folyamat korai szakaszában előzetes stratégiákat alkalmaznak, amelyek korlátozzák a potenciálisan stresszes körülményeknek való kitettséget és a negatív észleléseket, mielőtt azok bekövetkeznének.
Nyitókép: Shutterstock / MedRocky
