Arcát kezeibe temető nő

20 perc alatt csökkentheted a stresszt ezzel a módszerrel

A kortizol nevű stresszhormon szintje mindössze 20 perc alatt csökkent az alábbi tevékenység elvégzése után.


Egy 20 perces séta a természetben a leghatékonyabb módja a stresszszint csökkentésének, derült ki egy kutatásból.

Mindössze 20-30 perc biztosította a legnagyobb csökkenést a stresszhormon, a kortizol szintjében Kritikus, hogy a kutatók által így nevezett „természettabletta” szedése azt jelenti, hogy egyáltalán nem használunk telefont, nem beszélünk senkivel, nem olvasunk – kizárólag a természetben vagyunk.

Dr. MaryCarol Hunter, a tanulmány első szerzője elmondása szerint köztudott, hogy a természetben töltött idő csökkenti a stresszt, de eddig nem volt világos, hogy mennyi az elég, milyen gyakran kell ezt tenni, vagy egyáltalán, hogy milyen természetben töltött idő milyen előnyökkel jár.

„Tanulmányunk azt mutatja, hogy a stresszhormon kortizol szintjének hatékony csökkentése szempontjából a legnagyobb hasznot az hozza, ha 20-30 percet ülve vagy sétálva töltünk egy olyan helyen, amely a természet érzetét nyújtja számunkra”

– olvasható a tanulmányban.

N\u0151 a term\u00e9szetben

Fotó: Shutterstock

8 héten keresztül 36, a városban élő embert kértek meg arra, hogy legalább 10 perces sétát tegyen a természetben. Előtte és utána megmérték a kortizolszintjüket.

Hunter elmondta, hogy a résztvevők szabadon választhatták meg a napszakot, az időtartamot és a természeti élményük helyszínét, bárhol a szabadban, ahol a résztvevő véleménye szerint úgy érezte, hogy kapcsolatba került a természettel.

„Volt néhány megkötés a stresszt befolyásoló tényezők minimalizálása érdekében: a „természetpirulát”napfényben kellett bevenni, nem volt aerob testmozgás, és kerülni kellett a közösségi média, az internet, a telefonhívások, a beszélgetések és az olvasás használatát.”

A résztvevők szabadon sétálhattak, ahol és ameddig csak akartak.

„A személyes rugalmasság beépítése a kísérletbe lehetővé tette számunkra, hogy meghatározzuk a természetpirula optimális időtartamát, függetlenül attól, hogy mikor és hol vesszük be, és a modern élet szokásos körülményei között, annak kiszámíthatatlansága és hektikus időbeosztása mellett.”

Az eredmények azt mutatták, hogy mindössze 20-30 perc volt az optimális időtartam a természetben való stresszoldásra.

A hosszabb ideig tartó séta jobban stresszmentesítette az embereket, de a jutalom 30 perc után csökkent.

Hunter szerint a tanulmány az első becsléseket nyújtja arról, hogy a természetben szerzett élmények hogyan befolyásolják a stressz szintjét a normális mindennapi élet kontextusában.

(PsyBlog)

Nyitókép: Shutterstock