Különböző süteményeket tartó kezek

Szereted az édességet? Ezt árulja el a személyiségedről

Az édes ételeket kedvelő emberek szó szerint édesebb személyiséggel rendelkeznek egy tanulmány szerint.



A segítőkész emberek, akik például jótékonykodnak, kedvelik az édes ételeket, ráadásul magasabb az egyetértés személyiségjegyük is, állapították meg a kutatók.

Michael D. Robinson professzor, a tanulmány társszerzője a kutatás eredményeiről elmondta, azok valódi kapcsolatot feltételeznek az édes ízek és a proszociális viselkedés között.

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a metaforák egyedi és provokatív előrejelzésekhez vezethetnek az emberek viselkedésével és személyiségjegyeivel kapcsolatban”

A kutatásban résztvevő személyeknek édes vagy nem édes ételeket kellett kóstolniuk, mad az ételekről és a személyiségről alkotott nézeteikről kérdezték őket.

Dr. Brian Meier, a tanulmány első szerzője elmondta, kutatásuk azt vizsgálta, hogy az ízpreferenciákat pro-szociális élményekkel összekötő metaforák (pl. „ő nagyon édes”) felhasználhatók-e a tényleges személyiségjegyek és viselkedés megvilágítására.

Az eredmények szerint az emberek intuitív módon úgy vélik, hogy akik szeretik az édes ételeket, azoknak a személyiségük is édes.

„Meglepő, hogy a segítőkész és barátságos embereket 'édesnek' tartják, mert úgy tűnik, hogy az ízlésnek kevés köze van a személyiséghez vagy a viselkedéshez. Mégis, a megtestesült metafora legújabb pszichológiai elméletei arra a feltevésre vezettek bennünket, hogy látszólag ártalmatlan metaforákból újszerű felismeréseket lehet levezetni a személyiségről és a viselkedésről”

– fogalmazott Meier.

Hozzátette, fontos, hogy az ízleléssel kapcsolatos vizsgálataik kontrollálták a pozitív hangulatot, így az általunk talált hatások nem annak a boldog vagy jutalmazó érzésnek köszönhetőek, amit egy édes étel elfogyasztása után érezhetünk.

Meier hangdőlyozta, nem biztos, hogy az eredmények hogy a különböző kultúrákban azonosak.

„Bár azt sugalljuk, hogy eredményeink valószínűleg más kultúrákban is megtalálhatók, ez nem biztos, hogy mindegyikben így van.”

(PsyBlog)

Nyitókép: Shutterstock