Égető kérdések a klímaváltozásról – Ürge-Vorsatz Diána válaszol

Kezdjük az alapfogalmak tisztázásával: mi a különbség a globális felmelegedés és a klímaváltozás kifejezések között? Melyik írja le pontosabban az észlelhető változásokat?

Eleinte csak azt tudtuk, hogy a bolygónk szén-dioxid-rétege úgy működik, mint egy üvegház, vagyis melegíti a Földet. Azt is tudtuk, hogy ez jó, mert enélkül nem lenne élet. Amikor azonban rájöttünk, hogy rengeteg szén-dioxidot bocsátunk ki az atmoszférába, elkezdtük sejteni, hogy ez túlságosan felmelegítheti a Földet. Eleinte az egész csak egy elmélet volt, nem látszottak a felmelegedés jelei. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban megmutatkozott, hogy a Föld nemcsak melegszik, hanem a teljes éghajlat változni kezd, és ennek a folyamatnak számos eleme súlyosabb, mint maga a felmelegedés. Ilyen például a csapadékmennyiség megnövekedése és a csapadékeloszlás változása. Sokkal intenzívebb viharok alakulnak ki, amelyek több, hirtelen lezúduló esőt hoznak, miközben gyakoribbak és hosszabbak az aszályok. Mindez azért baj, mert a mezőgazdaság számára az áztató eső jó, amely szépen, lassan esik le, és szívódik be a talajba. A hirtelen, özönvízként lezúduló eső elmossa a termést, majd elszalad. Másik példa, amiről nagyjából másfél-két éve tudunk, hogy a nagyon szélsőséges téli hidegeket is a klímaváltozás okozza. Ez azzal magyarázható, hogy tönkretettük az Északi-sark jégsapkáját, így megváltoztattuk az északi-sarkköri légáramlásokat, és az Északi-sark fölötti hideg levegő egyre gyakrabban tud kiszökni. Ezt úgy lehet könnyen elképzelni, mintha egy sapka ülne a Föld tetején, és mert már nincs prém a szélén, egyre jobban csúszik lefelé, míg végül rácsúszik az északi féltekén található kontinensekre, például Észak-Amerikára vagy Európára. Ezért voltak iszonyú hidegek idén télen Észak-Amerikában, hatalmas zuhatagok az Alpokban vagy tavaly télen hidegrekordok Magyarországon. Ezek is mind gyakrabban fordulnak majd elő annak ellenére, hogy összességében egyre melegebb az éghajlat. De még a klímaváltozás kifejezésben sincs benne minden probléma, például a szén-dioxid-kibocsátásunk mértéke.

Napjainkban már reálisabb, ha klímakatasztrófáról beszélünk? Hogyan észleli az emberiség, ha majd bekövetkezik?

Már itt van. Szemléltetem: amikor egy békát beledobnak egy forró fazékba, kiugrik belőle. Ha azonban hideg vizes fazékba teszik bele, majd alatta bekapcsolják a rezsót, és lassan felmelegítik, a béka megfő. Ez történik velünk is: szép lassan melegítjük magunkat. Illetve, a Föld történetéhez képest nem lassan, de abban az értelemben igen, hogy a mai fiatalok már szinte nem is emlékeznek olyan időszakra, amikor még jobb volt a helyzet. Ma már minden naposak az olyan hírek, hogy valaki vihar áldozata lett a Tátrában vagy épp az olasz tengerparton. Fel sem figyelünk rájuk egészen addig, amíg a saját bőrünkön nem tapasztaljuk. De még akkor sem biztos: mondhatnám példának a poloskainváziót is. Ez most még csak kellemetlen következménye a klímaváltozásnak, de ha ugyanígy egy járvány vagy egy kártevő szaporodik el, amely tönkreteszi az éves termésünket, az sokkal jobban fog fájni. Azért is nehéz egzakt módon kifejezni, hogy amiben élünk, az már maga a katasztrófa, mert semmilyen eseményre nem vághatjuk rá, hogy az éghajlatváltozás miatt van. Csak statisztikákkal, hosszú idő után tudjuk kimutatni, hogy adott jelenség valóban gyakoribb lett. Ezt pedig további kutatásoknak kell követnie, hogy bizonyítani tudjuk a kauzalitást.

Jelentős kampányok szólnak a klímaváltozásról, aminek következtében egyre nagyobb az össztársadalmi érdeklődés, mégis sok a szkeptikus. Hogyan tud meggyőzni egy kételkedőt arról, hogy fenyegető a probléma?

Én már kezdem feladni ezt a dolgot. Van két-három ábrám, amelyek felsorakoztatják az összes tudományos ellenérvet mindazokra a felvetésekre, amelyeket emlegetni szoktak. Akinek megmutatom, és még ezután is klímaszkeptikus, azt úgysem lehet meggyőzni. A legtöbben ugyanis nem azért tagadják, hogy baj van, mert ez a meggyőződésük, hanem mert ez az érdekük. Kényelmesebb a tagadás, mert ha elismerjük, hogy gond van, esetleg olyan intézkedéseket kell bevezetni, amelyek nem lennének népszerűek. Ez nemcsak a politikusokra vonatkozik, hanem cégekre is, illetve bárkire, aki pozíciójánál fogva véleményvezér. Nekem is a fiatalok mozgalma hívta fel a figyelmem arra, hogy a mai döntéshozók nagy része középkorú férfi, és a leggazdagabbak közül való. Ez az a társadalmi réteg, amely a károsanyag-kibocsátás legnagyobb részéért felelős, sőt amely a legtöbbet kibocsátó iparágakat irányítja. A világ kibocsátásának a feléért a lakosság egytizede felel. Ha ők semmi mást nem csinálnának, csak az EU-s átlagra csökkentenék a fogyasztásukat – ami még mindig nagyon magas életszínvonal –, az egész világ kibocsátása az egyharmadával csökkenne. Összehasonlításképpen mondom, hogy a kiotói jegyzőkönyvben öt százalékra tervezett csökkentést sem sikerült megvalósítani. Az sem segít, hogy ez a réteg azt érzi, őket nem érinti annyira a klímaváltozás, meg tudják védeni magukat és a gyerekeiket. Ez részben igaz: a pénz egy ideig még tényleg segít, de egy bizonyos szinten túl már nem fog, például vizet nem fognak tudni csinálni.

Sokszor halljuk, hogy rendszerszintű változások kellenek, de eközben az egyén felelőssége sem vitatható el. Mi a legfontosabb, amit a hétköznapjaink során tehetünk, ha csökkenteni szeretnénk az ökológiai lábnyomunkat?

A felsőbb társadalmi rétegekbe tartozók a munkájuk révén tehetik a legtöbbet. Az üzleti szektorban a repülés az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátást okozó tényező, ezért annál jobb, minél több repülést meg tudunk spórolni, például telemeetingekkel. Ha ez nem oldható meg, próbáljuk meg a magánéletünkben kompenzálni azt a kibocsátást, amit a munkánk okoz, és nyaraláshoz olyan desztinációt választani, amelyhez nem kell repülőre szállni. Akik cégeket, nagyvállalatokat vezetnek, azzal is sokat tehetnek, ha olyan üzleti modelleket dolgoznak ki, amelyeknek nem az a lényege, hogy minél több fölösleges dolgot adjanak el a fogyasztóknak. Át kell állni a szolgáltatásalapú gazdaságra. Az is nagyon fontos, hogy beszéljünk a klímaváltozásról – vacsoránál, társaságban, a cégünkben. Legyen minden cégben egy kijelölt klímanap előadásokkal, ötletbörzével arról, hogy milyen klímabarát megoldásokat lehetne bevezetni. Legyen klímabarát díj, legyen kiírva a cégek étkezdéjében, hogy mennyivel károsabb, ha marhahúst eszünk, mint ha zöldséges főételt választunk. Támogassák a cégek, hogy a dolgozóik biciklivel vagy rollerrel közlekedjenek autó helyett. Működjön a vállalaton belül autómegosztás. És végül, de nem utolsósorban: mindenki, akinek nagy vagyona van, nézze meg, hogy jó helyen tartja-e a pénzét. A párizsi megállapodás óta 33 bank 1,9 trilliárd – vagyis 1,9 milliárd billió – dollárt fektetett új fosszilis energiatermelésbe. Ez évtizedekre előre meghatározza a kibocsátásunkat, és lehetetlenné teszi, hogy megállítsuk a felmelegedést 1,5 fokon. Tartsuk a pénzünket olyan bankokban, amelyek tudatosan kivonták magukat az ilyen tevékenységekből, és helyette megújuló energiába, vagy más klímabarát iparágakba fektetnek be.

Milyen jól működő kompenzációs lehetőségek érhetők el, ha elkerülhetetlen, hogy rendszeresen repülőre szálljunk vagy autóba üljünk?

Vannak civil szervezetek, amelyek vállalják, hogy amennyiben befizetünk valamekkora összeget, úgy fektetik be, hogy ugyanannyival csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, amekkora szennyezést az adott úttal okoztunk. Például vesznek területeket az Amazonasban, és visszaültetik a már leromlott erdőket. Sok cég már rutinosan alkalmazza ezt. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, az IPCC minden repülőjegyet úgy foglal, hogy az alján szerepel a kibocsátás mértéke, és hogy melyik szervezetnek fizet a kompenzációért. Ha pedig valaki sokat autózik, iratkozzon fel valamelyik autómegosztó oldalra, és mindig vigyen magával néhány embert.

Igaz, hogy a fák lehetnek a megmentőink? A Science magazin szerint megfelelő mennyiségű fa ültetésével lelassítható a klímaváltozás – magánemberként hogyan támogathatjuk ezt?

Eddig is a megmentőink voltak, és ezután is a megmentőink lesznek, de nem úgy, ahogy ez elterjedt a médiában. Az a Zürichi Egyetemnek egy nagyon idealisztikus számítása volt: megnézték, hogy a Föld szatellitképei alapján elvileg hova lehet fát ültetni. De ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen, mert nem tudunk odamenni minden egyes Marika nénihez, etióp paraszthoz, céghez vagy iskolához, hogy ültessenek még 13 fát, és soha többé ne vágják ki. Persze ettől még nagyon fontos a faültetés, és ez is olyan dolog, amit minden magánember és cég megtehet. Ha nincs kertje, a tetőn és az erkélyen is lehet fát, bokrot ültetni, vagy akár a falakat borostyánnal, vadszőlővel befuttatni. Minden egyes zöld felület egyrészt megköti a szén-dioxidod, másrészt pedig hűt. Ha ilyen módszerekkel, kívülről árnyékoljuk, hűtjük az épületeinket, klímázni sem kell olyan sokat és intenzíven.

A jövő generációja, vagyis a mostani gyerekek magukban hordozzák a szemléletformálás lehetőségét. Hogyan érdemes egy kisgyereknek átadni a klímaválsággal kapcsolatos ismereteket úgy, hogy közben ne okozzunk neki rémálmokat?

Fontos, hogy minden fiatal tudja, milyen jövő vár rá, ha az emberiség nem tesz komoly lépéseket, most azonnal. A tudatosságra nevelést szerintem érdemes úgy kezdeni, hogy minél többet visszük a gyerekeket a szép természetbe. Így megtanulják értékelni, amit ez a Föld ad nekünk. Ha megvan ez az élmény, erre már lehet alapozni. A szorongástól azonban sajnos nagyon nehéz megóvni a gyerekeket: nemrég velem jött egy tévéfelvételre a nyolcéves kislányom, meghallgatta a beszélgetést, és azóta komoly klímaszorongása van. Folyamatosan olyanokat kérdez: „mama, ha ezt csinálom, megoldom?", „mama, ha azt csinálom, jobb lesz?". Amikor pedig ezt elmeséltem egy baráti házaspárnak, kiderült, hogy az ő 15 éves lányuk már valóságos klímagyászban él, gyakran sír emiatt, és kijelentette, hogy nem akar gyereket szülni arra a szörnyű világra, ami rájuk vár.

Melyik a célravezetőbb módszer? Az emberek sokkolása annak érdekében, hogy tegyenek a Föld megmentéséért, vagy inkább egy olyan „divat", illetve norma megteremtése, amelynek köszönhetően természetes, sőt menő lehet a környezettudatos életmód?

Nem hiszem, hogy külön sokkolni kellene az embereket, mert sajnos épp elég nagy a baj ahhoz, hogy már attól sokkot kapjunk, ha egyszerűen csak szembenézünk a tényekkel. A divatokkal pedig az a gond, hogy jönnek-mennek, és ez nem mehet, csak jöhet. Maradnia kell, mert csak akkor marad fenn a civilizációnk. Mivel azonban csak az emberek viszonylag kis százaléka hajlandó tenni valamit a környezetéért, lehet, hogy máshogyan kell megpróbálni hatni rájuk. Például tegyük ki a munkahelyen a lift mellé, hogy egészségesebb a lépcsőt használni, és írjuk ki, hány kalóriát égetünk, ha felsétálunk az emeletre. Vagy a menzán ne csak azt írjuk ki, hogy a marhahús káros a környezetre, hanem hogy mennyivel egészségesebb, ha zöldséget választunk helyette. Az ilyen megoldásokkal talán hosszú távon is tudunk hatni az emberekre.

A világ történetében mindig voltak különböző éghajlatváltozások. Nem lehet, hogy ez egyszerűen csak egy természetes folyamat?

Igaz, hogy a Föld történetében mindig voltak éghajlatváltozások. És a Föld, köszöni szépen, jól el is lesz. De a klímaváltozások következtében mindig kihaltak egyes fajok, kipusztult egyes területek élővilága. Az a civilizáció, amelyet az emberiség felépített az elmúlt pár ezer év alatt, nem fog fennmaradni. Legalábbis olyan formában biztos nem, ahogyan most ismerjük. A földi vagyon jó része partokon, áradásnak kitett helyeken van – ez mind tönkremegy. Gondoljunk például Velencére. Ideig-óráig még egybetartják a gátak, de egy idő után már ez sem lesz elég. Hiszen a tengerszint sem úgy emelkedik, hogy minden nap egy milliméterrel magasabb, hanem nagy viharok jönnek, és ezek a viharok lesznek egyre pusztítóbbak és egyre nagyobbak. Ez ellen nehéz védekezni.

Az ipari forradalom óta 1 fokot emelkedett a hőmérséklet. Laikus szemmel ez nem tűnik soknak. Miért jelent mégis ekkora problémát?

Az ember hőmérséklete 36 fok, ha egy fokkal fölmegy a hőmérsékletünk, hőemelkedésünk van, nem érezzük jól magunkat. Ha két-három fokkal megy föl, már lázasok vagyunk, és nem tudunk dolgozni. Ha viszont fölmegy hat-hét fokkal, abba belehalunk. Ugyanennyire finom szerkezet a civilizációnk is: a vagyonunk, az élelmiszereink, az iparunk, a gazdaságunk mind-mind nagyon finoman van hangolva egy bizonyos klímára. Tény, hogy például Mezopotámia idején még más volt az éghajlat, de amikor megváltozott, az a civilizáció el is tűnt. Ez is mutatja, hogy az éghajlat változásával párhuzamosan az is változik, ki tud sikeres és életképes társadalmat kialakítani. Most is erről van szó. Csak akkor még megvolt a lehetőség arra, hogy ha valahol például nem volt elég eső, fogták a sátorfájukat, és arrébb mentek. Ma ez már nem opció a nemzetállamok miatt, hiszen ki van osztva a Föld. Valamint az is igaz, hogy habár egy fok emelkedés nem tűnik soknak, ahhoz éppen elég, hogy a nyár egy része elviselhetetlenné váljon. Magyarországon hőhullámként definiáljuk, ha egymás után három napon át 27 fok fölött van a hőmérséklet. Budapest belvárosában, az 1960-as, 2970-es években ezeknek a száma nulla volt, ehhez képest az elmúlt másfél évtizedben majdnem egy hónapon át van ilyen idő.

A cikk a Hamu és Gyémánt magazin 2019/3-as számában jelent meg. Nyitókép: Ivándi Balázs