Amikor meglátunk valakit, aki vonzó számunkra, az agy jutalmazási rendszere aktiválódik. Ebben kulcsszerepet játszik a dopamin nevű neurotranszmitter. Sokan „örömhormonként” emlegetik, de valójában inkább az elvárás és a hajszolás hormonja. Nem azt okozza, hogy élvezzünk valamit, hanem azt, hogy vágyjunk rá és üldözzük.

Egy kísérletben a kutatók blokkolták a dopamint patkányoknál. Az állatok ekkor már nem keresték a jutalmat. Amikor azonban ételt tettek a szájukba, továbbra is élvezték azt. Ez azt mutatja, hogy a vágy és az élvezet két külön folyamat az agyban. Ezért fordulhat elő, hogy valaki iránt erősen vágyakozunk, különösen akkor, ha az illető nem viszonozza az érzéseinket – ilyenkor az agyunk egyszerűen romantikussá teszi az „üldözést”.

Az emberi agy evolúciósan arra van programozva, hogy az újdonságokat izgalmasnak találja. Az új élmények dopaminlöketet váltanak ki, ezért a friss románcok gyakran szinte mámorító érzést keltenek. Az elején az agy tele van kérdésekkel: „mi lesz ebből?”, „mi történik, ha…?”. Ez az állapot rendkívül stimuláló. Idővel azonban a dopaminszint csökken, és egy másik neurotranszmitter, a szerotonin kerül előtérbe. Ez felelős a nyugalomért, stabilitásért és elégedettségért. Sokan ezt a változást tévesen úgy értelmezik, hogy „elmúlt a szerelem”, miközben valójában az agy csak a szenvedélyből kötődésbe vált át.

Valószínűleg sokan tapasztalták már: amikor valaki elérhetetlennek tűnik, hirtelen sokkal érdekesebb lesz. Ez a pszichológiában szűkösségi hatásként ismert jelenség. Az agyunk automatikusan értékesebbnek ítéli azt, ami ritka vagy nehezen megszerezhető. Az evolúciós logika egyszerű: ha valami ritka, akkor fontos lehet a túlélés szempontjából. Csakhogy az ilyen típusú vonzalom gyakran gyorsan eltűnik, amikor a „vadászat” véget ér – és ilyenkor sokan utólag csodálkoznak, miért is tetszett nekik annyira az illető.

Agyunk nemcsak az érzéseinket torzíthatja, hanem a múltbeli emlékeinket is. Kutatások szerint amikor visszagondolunk egy régi szerelemre, hajlamosak vagyunk eltúlozni az érzéseket. Egy enyhe érdeklődésből könnyen drámai, szenvedélyes szerelem lesz az emlékeinkben. Ez az agy egyik módja arra, hogy értelmet adjon a múltbeli érzelmi káosznak.

A romantikus filmek gyakran azt sugallják, hogy a szerelemnek mindig izgalmasnak és intenzívnek kell lennie. A valóság azonban sokkal csendesebb. A tartós kapcsolatok alapját inkább az oxitocin, a bizalom és az érzelmi biztonság jelenti. A vágy hozhat össze két embert, de a sebezhetőség és az intimitás tartja őket együtt. Ezért fordulhat elő, hogy a legstabilabb kapcsolatok kevésbé tűnnek izgalmasnak, de valójában sokkal mélyebbek és tartósabbak.

Ha egy fellángolás elhal, vagy ha a kiszemelt személy nem viszonozza az érzéseidet, az nem jelenti azt, hogy velünk van probléma. Egyszerűen arról van szó, hogy az agyunk gyakran összekeveri a vágyat a szerelemmel, az újdonságot a valódi kapcsolódással, idővel azonban megtanuljuk felismerni a különbséget.