
Ezeket az italokat érdemes fogyasztani szilveszterkor a dietetikusok szerint
Első körben azt javasolják, hogy kerüljük a magas cukortartalmú szeszes italokat, hiszen azok felvihetik a vércukorszintünket. Mindemellett az anyagcsere-folyamatokat és az alvásunkat is befolyásolhatják, éppen ezért válasszunk inkább alacsony cukortartalmú alkoholt alacsony kalóriaszámmal.
A poharunk tartalma mellett arra a fontos kérdésre is kitérnek, hogy mikor ajánlatos befejezni az esti tivornyát. A dietetikusok véleménye szerint lefekvés előtt négy órával szükséges átváltani mentes üdítőkre, vagy még inkább vízre, nehogy a későbbiekben nehéz legyen az elalvás.
Egyeseknek — például várandós anyukáknak, alkoholproblémákkal küzdő embereknek, beteg és gyógyszeres kezelések alatt álló személyeknek — teljesen el kell kerülni az alkoholt ezen a napon is! Ha szedünk valami gyógyszert, mindig olvassuk el a betegtájékoztatóban, hogy a készítők ellenjavallják-e a szeszes italok fogyasztását gyógyulási időszakban. Szerencsére már nagyon finom alkoholmentes alternatívákat lehet kapni, amik visszaadhatják az éjféli koccintás hangulatát.

Fotó: Unsplash/CHUTTERSNAP
Amennyiben nem esünk ebbe a csoportba, és a mértékletes alkoholfogyasztás mellett döntünk, akkor a legfontosabb, hogy az egyszerű italokat keressük meg a kínálatban. Az egy-két összetevős frissítők tökéletesek lehetnek, teljesen felesleges és káros különböző szirupokkal és üdítőkkel felkeverni.
Mit igyunk a dietetikusok szerint?
- Vörösbor: a szakértők egyetértenek abban, hogy a jó minőségű vörösbor kevés kalóriát tartalmaz, emellett több pozitív egészségügyi hatása is van az emberi szervezetre.
- Tequila: egyes kutatások arról számolnak be, hogy az emberek jobban érzik magukat egy pohár tequilától, mint más alkoholoktól. Ez azért lehetséges, mert elméletileg kevésbé tolja el a vércukor szintet, mint a többi szeszesital.
- Vodka-szóda: alacsony kalória- és cukortartalma miatt az egyik legjobb választás a bárokban, emellett a szódavíznek hidratáló hatása is van.
- Bloody Mary: zöldségtartalma miatt lehet egy megfelelő döntés, viszont elég sok kalóriát tartalmaz egy pohár, így érdemes kevesebb kört rendelni.
- Mezcal jéggel: a tequilához hasonlóan a mezcal sem emeli meg annyira a vércukorszintet, emellett füstös íze teszi jellegzetessé.
- Fröccs: a benne lévő szóda hidratáló hatása miatt egy ideális választás nagyobb bulikon.
- Forralt bor: a vörösbort egészséges fűszerek és gyógynövények keverékével párosítja, amelyek terápiás lökést adhatnak az italnak.
