
Hemingway nyomában: Franciaországtól Kubáig vezet a VIRTU Borkör következő estje
Szeptemberben újra irodalmi borkóstolóval jelentkezik a VIRTU Borkör. A következő est középpontjában Ernest Hemingway áll, akinek életútját, műveit és a borhoz fűződő kapcsolatát Franciaországtól Spanyolországon és Olaszországon át egészen Kubáig követhetik végig a résztvevők.
Ernest Hemingwayről sokaknak elsősorban a kalandvágyó író képe jut eszébe: a szakállas férfi egy afrikai szafarin elejtett antilop mellett, vagy éppen egy pohár rummal kubai otthonában. Az író életműve azonban ennél jóval összetettebb. Műveiben a hétköznapi pillanatok, az emberi kapcsolatok és a körülötte lévő világ apró részletei is fontos szerepet kapnak, amelyeket egyszerű, mégis rendkívül pontos prózával örökített meg.
A bor is visszatérő eleme Hemingway világának. A Fiesta című regényben például Jake Barnes egyetlen mondattal utal rá: „Társaságnak megittam egy üveg bort.” A látszólag mellékes megjegyzés jól mutatja, hogy Hemingway számára a bor nem különleges kellék, hanem az élet természetes része volt. Megjelenik az utazásokban, a beszélgetésekben, a barátságokban és azokban a hétköznapi helyzetekben, amelyekből történetei születtek.

A VIRTU Borkör estje Hemingway életének európai állomásait követve mutatja be ezt a világot. A résztvevők francia, spanyol és olasz borokon keresztül járják be azokat a helyszíneket és borkultúrákat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az író életéhez és műveihez. Az est végén pedig Hemingway életének egyik meghatározó helyszínére, Kubába is eljutnak – egy ikonikus rum segítségével.

A kóstolót Bodor János sommelier vezeti, aki Hemingway életútjához és irodalmi örökségéhez kapcsolódó borokon keresztül kalauzolja végig a vendégeket. A borsorban Ferrari Brut Magnum, Domaine Christian Moreau Chablis, Marqués de Riscal Rioja Reserva és Pieropan Amarone della Valpolicella Riserva szerepel, az est végén pedig a Papa's Pilar Sherry Finish Rum zárja az utazást.

