Anne Hathaway

Óriási népszerűségnek örvend ez az Anne Hathaway-jelenet a TikTokon

Ha azt hiszed, hogy Anne Hathaway filmrepertoárjának mindegyik darabját láttad már, gondold át még egyszer. Az egyik jelenete ugyanis most vírusként kezdett terjedni a TikTok-on, de eddig azt sem tudtuk, hogy ez a film létezik.


A jelenet a 2005-ös Ámok című filmből származik, amely egy csapat fiatal tinédzsert követ, akik Kelet-Los Angelesbe mennek, hogy „első kézből tapasztalják meg a gengszter életstílust”. A film A-listás szereplőgárdával büszkélkedhet, játszik benne többek között Channing Tatum, Joseph Gordon-Levitt, Bijou Phillips, Shiri Appleby és Josh Peck.

A videóban Hathaway karaktere, Ali a középiskolai folyosón a barátainak arról mesél, hogy előző este letartóztatták és börtönbe került. Majd továbbsétálva Ali szembekerül három sráccal, akiket nem mások játszanak, mint Mike Vogel, Tatum és Gordon-Levitt.

Yo, ő volt tegnap a zárkában, f*szfej, mi a pálya?

− mondja Ali barátja Vogel karakterének, aki erre azt válaszolja, hogy „Börtönbe menni el*szott dolog".

A TikTok-felhasználók a karakterek következetlen akcentusán viccelődtek, és csodálkoztak, hogy ez a film egyáltalán létezik.

@zero14734 #fouyou #tiktok #movieclips ♬ original sound - Zero
Hogyan létezhet Anne Hathaway, Channing Tatum, Shiri Appleby és Joseph Gordon-Levitt ugyanabban az univerzumban?

− írta egy rajongó.

Egy rajongó pedig így viccelődött:

Soha nem láttam még ezt a törölt jelenetet a Neveletlen hercegnőből.

A zavarodottságnak jó oka van. Az Ámok az Egyesült Államokban egyből DVD-n jelent meg, a nemzetközi mozikban csak korlátozott számban került bemutatásra, és mindössze 300 ezer dollárt (110 millió forint) hozott a kasszáknál. A kritikusok körében sem szerepelt jól, a Rotten Tomatoes-on 45%-os értékelést kapott.

Az Ámok jelenleg nem érhető el a streamingszolgáltatóknál, de digitálisan kikölcsönözhető a YouTube-on, az Apple TV-n és a Google TV-n.

Forrás: Bustle

Nyitókép: Getty Images