Edith Newbold Jones 1862-ben született New Yorkban, előkelő és vagyonos családban. Gyerekkorának egy részét Európában töltötte, főként Franciaországban, Németországban és Olaszországban, ahol korán kialakult benne az érdeklődés a nyelvek, a művészet, az építészet és az irodalom iránt. A kiváltságos háttér azonban nem jelentett valódi szellemi szabadságot. Wharton később úgy emlékezett vissza gyerekkorára, mint egy olyan időszakra, amelyben a képzeletének kevés teret hagytak. A családi és társadalmi elvárások pontosan kijelölték, milyen életet szántak neki, őt azonban már fiatalon sokkal jobban vonzották a könyvek, mint a bálok és az illemszabályok világa. 1872-ben tértek vissza New Yorkba, ekkor került Edith mellé nevelőnőként Anna Catherine Bahlmann. Eredetileg németet tanított neki, idővel azonban ennél jóval fontosabb szerepet kapott az életében. Bahlmann idővel bizalmasává és első komoly olvasójává vált: Wharton éveken át neki küldte leveleit, olvasmányélményeit, verseit és fordításait.

Wharton anyja, Lucretia Jones nem bátorította lánya irodalmi érdeklődését. Az írónő később ironikusan idézte fel, hogy gyerekként csak anyja engedélyével olvashatott regényt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Wharton többnyire nem olvashatta el azokat a regényeket, amelyek érdekelték. A korlátozás mégsem tartotta távol az irodalomtól. Tizennégy évesen már George Eliot Daniel Deronda című regényéről írt éles hangú, magabiztos kritikát Anna Bahlmann-nak. Nem egyszerűen lelkes olvasóként reagált a könyvekre, hanem figyelte a szereplőket, a stílust, a történet szerkezetét és azt is, mikor válik egy alak túl tökéletessé vagy életszerűtlenné. Tizenhat évesen Verses címmel magánkiadásban jelent meg első verseskötete. Később a The Atlantic Monthly is közölte a verseit, ami fiatal szerzőként komoly elismerésnek számított. Formális iskolai képzésben nem részesült, de apja könyvtára és Bahlmann figyelme olyan alapot adott neki, amelyből később egész írói pályája kinőtt.

Edith tizenhét évesen belépett a New York-i és newporti társasági életbe. Bálokon, vacsorákon és elegáns összejöveteleken vett részt, közben pontosan megfigyelte annak a zárt világnak a szabályait, amely később a regényei egyik legfontosabb terepe lett. Wharton közelről ismerte a felsőbb társadalmi körök szabályait, és pontosan látta, mennyi képmutatás, kényszer és elhallgatás működik ebben a világban a társadalmi kényszereket és pontosan látta, hogy milyen szűk mozgásteret hagyott a nőknek. Ez a tapasztalat tért vissza több nagy művében is, köztük A vigasság házában és Az ártatlanság korában.

1885-ben hozzáment Edward Robbins Whartonhoz, akit Teddy Whartonként emlegettek. Házasságuk eleinte utazásokkal, közös otthonokkal és társasági élettel telt, de a kapcsolat fokozatosan megromlott. Teddy nem osztozott felesége szellemi érdeklődésében, Edith pedig egyre inkább az írásban találta meg azt a szabadságot, amelyet a magánélete nem adott meg neki.

Wharton első jelentős könyve nem regény volt, hanem egy lakberendezési és építészeti munka. Az 1897-ben megjelent The Decoration of Houses című kötetet Ogden Codman Jr.-ral közösen írta, és már ebben is megmutatkozott különleges érzéke a terek, arányok és formák iránt. 1901-ben földet vásárolt a massachusettsi Lenoxban, ahol megtervezte és felépítette The Mount nevű otthonát. A ház egyszerre volt lakóhely, kert, társasági tér és alkotóműhely. Wharton minden részletében saját ízlését érvényesítette, a birtok pedig ma is sokat elárul arról, hogyan gondolkodott szépségről, rendről és alkotásról. The Mount évei írói szempontból termékeny időszakot hoztak. Itt született több jelentős műve, köztük A vigasság háza és az Ethan Frome. Közben a házassága egyre súlyosabb válságba került, végül 1913-ban elvált Teddy Whartontól, majd végleg Franciaországba költözött. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Wharton már híres, vagyonos és elismert író volt, Párizsban élt. Megtehette volna, hogy biztonságosabb helyre utazik, ő azonban Franciaországban maradt, és humanitárius munkába kezdett. Műhelyeket szervezett munkanélküli varrónőknek, menedékhelyeket menekülteknek, iskolákat a háború elől menekülő belga gyerekeknek, valamint otthonokat beteg és lábadozó embereknek.

Edith Wharton pályája során több mint negyven könyvet írt. Regények, novellák, útleírások, valamint építészetről, kertekről és belső terekről szóló munkák is fűződnek a nevéhez. 1921-ben ő lett az első nő, aki Pulitzer-díjat kapott szépirodalmi kategóriában Az ártatlanság kora című regényéért. Később a Yale Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki, és teljes jogú tagja lett az American Academy of Arts and Lettersnek. Az a lány, akinek egykor engedélyt kellett kérnie a regényolvasáshoz, végül olyan életművet hozott létre, amely alapjaiban formálta az amerikai irodalmat.

(Edith Wharton, New Yorker)