
Ebben az európai városban folytatódik az Emily Párizsban
Az Emily Párizsban 5. évadának egy részét Velencében foggatják – jelentette be július 14-én Luca Zaia, az Olaszország északi részén található Veneto régió kormányzója. Hozzátette, hogy a sorozat rendezője, Andrew Fleming a forgatási helyszíneket keresi.
Bár a Netflix még nem erősítette meg az új helyszínt, Zaia az olasz sajtónak adott nyilatkozatában köszönetet mondott azért, hogy a produkció Velencébe érkezik. Ez azonban valószínűleg csak egy kis kiruccanás lesz a főszereplő Emily (Lily Collins) számára, tekintve, hogy a sorozat forgatása a tervek szerint augusztus 5-15. között zajlik majd a városban.
Ez rendkívüli hír, amely megerősíti, hogy régiónk egyre vonzóbb a nagy globális audiovizuális produkciók számára. Büszkeséggel tölt el, hogy a velencei tehetségek népszerűsítik régiójukat, és Velencét és Veneto nevét világszerte otthonok millióihoz juttatják el
– áll a Variety szerint a nyilatkozatban.
Ahogy a rajongók emlékezhetnek, a 4. évad azzal ért véget, hogy Emily új lakásba költözött Rómában, hogy felügyelje az Agence Grateau olaszországi irodájának elindítását. Emellett időt tölt új, olasz szerelmével, Marcellóval (Eugenio Franceschini), egy luxus kasmírcég örökösével.
Ez a lépés megosztotta a rajongókat, különösen Emmanuel Macron francia elnököt, aki megfogadta, hogy a sorozat továbbra is Párizsban játszódik.
Keményen fogunk harcolni, és kérni fogjuk, hogy maradjanak Párizsban. Az Emily Párizsban-nak Rómában nincs értelme
– mondta októberben a Varietynek.
Ez kisebb viszályt indított el Roberto Gualtieri római polgármesterrel, aki azt tanácsolta Macronnak, hogy „lazítson” az X-en.
A Netflix még a forgatás megkezdése előtt megerősítette, hogy az 5. évad valóban Rómában kezdődik, és májusban el is kezdték a forgatásokat az olasz városban. A forgatás azonban júniusban visszatért Párizsba.
(Bustle)

