Sydney Sweeney

Eufória-rajongók, figyelem! Sydney Sweeney elszólta magát a 3. évadról

Jó hír minden Eufória-rajongónak: úgy tűnik, súlyos sorozat-hiányunk hamarosan enyhülhet.


Sydney Sweeney nemrégmegerősítette, hogy visszatér a sorozat forgatására, ami arra utal, hogy az a vártnál hamarabb elkezdődhet.

Az MTV-nek adott interjúban Sweeney-t arról kérdezték, hogy a legutóbbi filmjei − köztük a Glen Powell-lel készült Imádlak utálni című romantikus komédia, a Dakota Johnson-féle Madame Web és a Makulátlan című horrorfilm − egymás utáni sajtókörútjai után szünetet tart-e. A válasz egy határozott nem volt.

Megyek az Eufóriába

− mondta. Tartózkodott attól, hogy bármilyen részletet eláruljon a 3. évadról, még akkor is szemérmesnek mutatkozott, amikor megkérdezték tőle, hogy látott-e már forgatókönyvet. Annyit válaszolt:

Talán, nem tudom.

Azonban izgatottságát fejezte ki, hogy három év kihagyás után visszatér a sorozatba.

Olyan, mintha otthon lennék, amikor visszamegyek. Szeretem

− mondta, hozzátéve, hogy alig várja, hogy újra találkozzon a színésztársaival, például Zendayával és Maude Apatow-val, mert ők „olyanok, mint egy család".

Az HBO korábban megerősítette, hogy az Eufória következő évadának premierje 2025-ben lesz, de a forgatás valamikor 2024-ben kezdődik. A 2. évad premierje 2022 januárjában volt, így szokatlanul hosszú, hároméves szünet tátongott az évadok között, részben a szereplők elfoglaltsága miatt.

Euf\u00f3ria, jelenetk\u00e9p

Fotó: Profimedia

Januárban az HBO vezetője, Casey Bloys a Deadline-nak elmondta, hogy az Eufória alkotója, Sam Levinson még mindig „elfoglalt" a forgatókönyvek írásával, és még nem határoztak meg gyártási időpontot.

Sam egy hihetetlenül tehetséges író; sok mindent tartogat ezeknek a karaktereknek, és én izgatott vagyok

− nyilatkozta.

A 3. évadot továbbra is rejtélyek övezik, különösen Barbie Ferrera távozása és Angus Cloud 2023 augusztusában bekövetkezett halála után, ami a rajongók számára kérdésessé tette, hogy a sorozat hogyan fog folytatódni a megmaradt szereplőkkel. A Vogue-nak adott interjújában Heidi Bivens jelmeztervező ötéves időugrásra utalt, ami azt jelenti, hogy a sorozat Rue-t, Cassie-t és a bandát a középiskola után követi majd.

Bár ez a cselekményrészlet még nem került megerősítésre, Jacob Elordi teljesen egyetért vele, és ugyanolyan türelmetlen, mint a rajongók, akik a forgatás megkezdésére várnak.

Feltételezem, hogy előre kell ugranunk egyet, különben furcsának fog tűnni

− viccelődött a The Tonight Show című műsorban.


Forrás: Bustle

Nyitókép: Profimedia