Ridley Scott történelmi eposzában rengeteg látványos és lenyűgöző elem található: hatalmas csatajelenetek, részletgazdag díszletek és a rendezőtől megszokott grandiózus képi világ. A film egyik legnagyobb vitaforrása azonban Joaquin Phoenix Bonaparte Napóleon-alakítása lett.

Phoenix zárkózott, önző, időnként kifejezetten nevetséges figuraként jeleníti meg a francia császárt. Ez bizonyos szempontból illeszkedik Scott szándékához, aki nem legendás hadvezérként, hanem esendő emberként akarta bemutatni Napóleont. A kritikusok szerint azonban a színész alakítása egy ponton túl aláássa a karakter hitelességét: nehéz elhinni, hogy egy ilyen bizonytalan és komikusnak ható figura képes lett volna emberek millióit maga mögé állítani.

Baz Luhrmann Elvis Presley-ről szóló filmje látványos, energikus és túlfűtött. A főszereplő Austin Butler sok dicséretet kapott Elvis megformálásáért, a zenész menedzserét alakító Tom Hanks alakítását azonban jóval több kritika érte. A színész Tom Parkerként fura akcentust és erősen stilizált külsőt kapott, amely sok néző szerint inkább karikatúra-szerűvé tette a karaktert. A kritikusok úgy vélték, hogy az alakítás elvonta a figyelmet a film érzelmesebb pillanatairól, és egy komoly életrajzi drámát időnként szinte paródiává változtatott.

Ridley Scott másik nagy szabású filmje, A Gucci-ház a Gucci család történetének drámai és botrányos oldalát mutatja be. A szereplők között Lady Gaga, Adam Driver, Al Pacino és Jeremy Irons mellett Jared Leto is feltűnt a filmben Paolo Gucci karakterében, alakítása azonban sokaknak nem tetszett. A teljes átváltozás, a maszk és a túlzó játék miatt a karakter inkább karikatúrának tűnt, mint valós embernek. A kritikusok szerint Leto mintha egy teljesen más, sokkal harsányabb filmbe érkezett volna, és alakítása elmozdította a produkció hangulatát a komédia irányába.

A Disney élőszereplős remake-je látványvilágban és produkciós értékben erős lett, és több ponton igyekezett új színt vinni az eredeti történetbe. A Belle-t alakító Emma Watson azonban sok kritikus szerint merevnek és kevésbé kifejezőnek hatott. A legnagyobb problémát azonban az énekes jelenetek jelentették: a filmben alkalmazott digitális hangjavítás sok néző számára túlságosan feltűnő volt, és egyes vélemények szerint ez kizökkentette az egész produkció varázsát.

Lex Luthor a képregénytörténet egyik legismertebb gonosztevője, így Jesse Eisenberg komoly kihívással nézett szembe, amikor Zack Snyder filmjében el kellett játszania a karaktert. A színész azonban teljesen más irányba vitte el a figurát: egy ideges, túlpörgött, techvilágból érkezett zseniként ábrázolta, aki inkább különc startupvezetőnek tűnik, mint Superman valódi ellenfelének. Sok néző szerint Eisenberg karakterből hiányzik az a fenyegető intelligencia és hideg számítás, amely Lex Luthort igazán veszélyessé teszi.

Quentin Tarantino rendezőként a modern filmművészet egyik legelismertebb alkotója, színészként azonban ennél megosztóbb. Ez különösen igaz a Django elszabadul című filmben játszott rövid szerepére, ahol egy ausztrál akcentussal beszélő karaktert alakít. A jelenet sok néző szerint furcsán hat, és teljesen elüt a film egyébként gondosan felépített világától. 

Az ördög Pradát visel első részében több emlékezetes jelenetet is köszönhetünk Meryl Streepnek, Anne Hathaway-nek, Emily Bluntnak és Stanley Tuccinak.  Éppen ezért különösen feltűnő, mennyire kilóg a filmből az Andy barátját, Nate-et alakító Adrien Grenier.

Karaktere eleve nehéz helyzetben van, hiszen a történet szerint inkább akadályozza Andy fejlődését, mintsem támogatja őt. A kritikusok szerint azonban Grenier visszafogott, energiátlan alakítása még tovább erősíti azt az érzést, hogy Nate egy zavaró mellékszereplő. Nem meglepő, hogy a néhány hónapja bemutatott második részben már nem szerepel.