– nyilatkozta 2023-ban Fran Lebowitz, akiért pontosan az ilyen, szarkasztikus megnyilvánulásai miatt rajonganak érte New Yorkban és világszerte is. De ki is valójában Fran Lebowitz, és hogyan vált az amerikaiak kedvenc megmondóemberévé?

Csak kevesen tudják, de a New Jersey-i Morristownban született Lebowitz apai ágon magyar származású, kivándorló zsidó nagymamától származik. Tizennyolc évesen költözött New Yorkba, ahol számos munkát kipróbált, mielőtt az Andy Warhol által alapított Interview magazinba írt, „rossz filmekről szóló vicces kritikái” révén ismertté vált a művészvilágban. Dolgozott taxisofőrként és takarítóként is – kelmondása szerint különleges szakterülete volt az alumínium reluxák tisztítása. Ezek az élmények szolgáltatták később Metropolitan Life című, 1978-ban megjelent első könyve alapját.

A szatirikus esszégyűjtemény rövid, csípős megfigyeléseken keresztül figurázza ki a nagyvárosi életet, a művészvilágot és az értelmiségieket. A könyv hatalmas sikert aratott, és három évvel később megjelent Social Studies című kötete is ugyanazzal a maró iróniával vette célba a New York-i elitet. A hetvenes években pedig olyan kulturális ikonok mellett tűnt fel, mint Toni Morrison vagy Robert Mapplethorpe. Bár Warhol magazinjában kezdődött írói karrierje, elmondása szerint soha nem szimpatizált a művésszel – az érzés pedig kölcsönös volt.

Lebowitz az 1990-es évek óta küzd híres írói válságával, melyet saját elmondása szerint „a szavak iránti túlzott tisztelet” okoz. Gyakran hangoztatja, hogy a világban túl sok a középszerű írás – és valószínűleg igaza is van. Az ezzel kapcsolatos kijelentésének azonban keserű felhangja is van, hiszen lehet, hogy éppen ez a kritikus belső hang tartja vissza attól, hogy újra írni kezdjen. Habár az írás tette ismertté, folyamatos véleménynyilvánítása révén gyakorlatilag személyi kultusz alakult ki körülötte. Bár sokak szerint mogorva (egy interjúban azt mesélte, hogy középiskolájából „meghatározatlanul goromba viselkedés” miatt rúgták ki), pedig valójában szeret megnevettetni másokat, és kifejezetten élvezi, amikor közönségtalálkozóin kérdéseket tesznek fel neki.

Lebowitz egyedülállósága határozott véleménye mellett egyedi stílusában is tetten érhető: aforisztikus, cinikus hangnemben kritizál gyakorlatilag mindent és mindenkit. Technológiaellenessége nem véletlen: közel 10 ezer kötetes könyvtárral rendelkezik, és hisz az értelemben, a műveltségben, a könyvek és a gondolkodás értékében. Egész életében kritikus szemmel figyelte a képmutatást és az amerikai fogyasztói társadalom felszínességét.

Lebowitz karrierje során a politikai témákban is bátran megnyilvánult. Az egyik kevés dolog, amiben elismeri, hogy tévedett, az a 2016-os elnökválasztás volt: akkor mindenkit arról próbált meggyőzni, hogy Donald Trumpnak semmi esélye nincs az Egyesült Államok elnöki posztjára. Politikai ízlése sem mentes a kritikától: nem kedveli Bernie Sanders-t, ahogy Joe Bident sem, annál inkább Hillary Clintont, akit a 2016-os választások során teljes vállszélességgel támogatott.

Határozottan kiáll az emberi jogokért, és nem fél a kisebbségek mellett felszólalni. Már az 1980-as évek tragikus AIDS-krízise idején is támogatta az LMBTQ+ közösséget (saját szexuális beállítottságát queerként azonosítja), nikotinfüggőként pedig aktívan felszólal a dohányosok jogaiért is.

Bár Lebowitz az elmúlt évtizedekben aktívan és szenvedélyesen osztotta meg véleményét a világ dolgairól, az egyik legkedvesebb barátjával, Martin Scorsese-vel készített sorozat révén egy újabb generáció is megismerhette. A 2021-ben a Netflixen debütált Pretend It’s a City című sorozatban New York utcáin sétálva osztja meg gondolatait, problémáit és tetszését a városról.

Ez a sorozat mérföldkő a karrierjében, mert bár nem tősgyökeres New York-i, személyisége és karrierje szinte eggyé vált a várossal. Gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne a város nélküle, akárcsak az ikonikus, sárga taxik nélkül. A sorozatban a város nemcsak inspiráció forrása, hanem panaszainak tárgya is: sétái során Lebowitz szinte minden apró részletet megfigyel, minden jelenséget kifiguráz, kritizál vagy éppen dicsér – és ezekből mi, nézők és olvasók is részesülünk.

• „Ha folyton panaszkodom azokról a dolgokról, amikről panaszkodom, vajon bármi változik? Egyelőre, úgy tűnik, nem.”
• „Senki sem engedheti meg magának, hogy New Yorkban éljen – és mégis, nyolcmillió ember itt lakik. Hogyan csináljuk ezt? Fogalmam sincs!”
• „Nem tudok egy hely előtt cigarettázni anélkül, hogy tíz ember azonnal útbaigazítást kérne. És mindig meglep ez. Mintha azt kérdeznék: ‘Tényleg? Tényleg úgy tűnök, hogy tudok segíteni?’”
• „A legcsodálatosabb számomra, hogy még mindig élek, miután mezítláb sétáltam New York utcáin.”
• „Az egyik dolog, ami a lakás elhagyásával jár, az az, hogy rengeteg emberrel találkozol odakint. A lakásom nagyszerűsége pedig – azon túl, hogy tényleg nagyszerű – abban rejlik, hogy én döntöm el, ki lehet benne.”
• „A metrórendszer mindenkiből kiölte a lelket. Elég lenne egy utazás a metrón, és még a Dalai Láma is megbolondulna.”

Fontos említést tenni jellegzetes öltözködéséről is: fehér oxford ing, tengerészkék blézer, kék farmer, barna cowboycsizma és teknőcpáncél mintás szemüveg. Lebowitz megjelenése olyannyira összeforrt a személyével, hogy 2021-től minden évben megrendezik a FranCon nevű eseményt, ahol rajongói hasonló ruhában jelennek meg.

– fejtette ki Jane August, a FranCon társműsorvezetője.

Írói válság ide vagy oda, Fran Lebowitz szarkasztikus humorával és jellegzetes megjelenésével olyan egyedi karakter, aki egyszerre szórakoztat, elgondolkodtat és emlékeztet rá, hogy a gondolkodás nemcsak szabad, hanem szükséges. New York pedig nem lenne ugyanaz a város nélküle.

(Medium, Esquire, Vogue, Vanity Fair, Brooklyn Magazine, Interview, Tablet Magazine, Guardian)