Frida Kahlo

Frida Kahlo, ahogy még soha nem láttuk – új film készült a festőnő életéről

A Frida című új dokumentumfilm közepén Frida Kahlo mexikói festőnő kijelenti, hogy csak a valóságot fogja megfesteni, úgy, ahogyan ő látja.


Senki más szemével, csak a sajátommal. Az érzéseimet, a hangulataimat és az életre adott mélyreható reakcióimat

− hangsúlyozta a festőnő.

Mire 47 éves korában elhunyt, Kahlo egy sor szimbolikusan gazdag festményt hagyott hátra, amelyek személyes megpróbáltatásaiból és zaklatottságából merítettek. De emlékiratokat nem írt. Az ezt követő „Fridamánia” néven ismert globális jelenség során pedig – amely a festőt könyvekben és filmekben tette halhatatlanná − Kahlo saját hangja nem nagyon jelent meg.

Frida Kahlo \u00e9s Diego Rivera

Fotó: Profimedia

A 2024-es Sundance Filmfesztiválon debütált Frida című film egy kísérlet arra, hogy Kahlo visszakerüljön a saját történetébe. A Carla Gutiérrez (RBG, Julia - A szakácskönyvek királynője) rendezte film a művésznő életrajzát követi nyomon a hátrahagyott írásos anyagok összefűzésével, legyenek azok naplói, levelei, esszéi vagy nyomtatott interjúi. Az alkotók a már létező életrajzokba is beleásták magukat, és olyan forrásokkal beszélgettek, mint Kahlo dédunokahúga és Diego Rivera unokája. Gutiérrez elmondta, hogy ez egy hatalmas vállalkozás volt, amely két évbe telt.

A producerünk, Katia Maguire által összeállított csapatnak össze kellett gyűjtenie Frida írásait − és ezek nincsenek egy központi helyen. A Casa Azul múzeumban [Museo Frida Kahlo] rengeteg írása és fotója van, de sok levele más helyeken található

− mondta.

Az így született egyes szám első személyű elbeszélést Fernanda Echevarría del Rivero szinkronszínész olvassa fel Kahlo anyanyelvén, spanyolul. A művészről készült archív fotók és felvételek, valamint a Victor Hernandez Stumpfhauser által komponált hangsáv mellett szólal meg. A hatás éppoly nyers, mint amennyire intim.

FRIDA - Official Trailer | Prime Video

A film Kahlo gyermekkorával kezdődik Coyoacánban, ahol orvosi tanulmányok reményében nőtt fel. Egy pusztító buszbaleset véget vetett ezeknek az álmoknak, mely hónapokig ágyhoz kötötte, és életre szóló betegségeket hagyott maga után. Kahlo a lábadozás alatt kezdett el festeni személyes portrékat, és megmutatta azokat az ünnepelt falfestőnek, Riverának. A férfival 1933-ban házasodtak össze, és a nő vele utazott, amikor Rivera megbízásokat vállalt szerte az Egyesült Államokban.

Ezek az életrajzi témák már jól ismertek, de a dokumentumfilm felszínre hozza Kahlo összetett belső világát is. Az Egyesült Államokban töltött idő alatt mélységes honvágyat érzett, és megvetette a férjét dicsőítő New York-i elitet. Gutiérrez továbbá rávilágított arra a nehéz döntésre, amelyet Kahlo kénytelen volt meghozni, amikor Detroitban megszakította terhességét, mert attól tartott, hogy ez veszélyezteti amúgy is bizonytalan egészségi állapotát.

Kahlo soha nem takarékoskodott a szavakkal.

Ez nagyon meglepő volt, milyen éles volt a nyelve! Rengeteg módot talált arra, hogy sértegesse azokat az embereket, akiket nem kedvelt

− mondta Gutiérrez.

A filmben más hangok is megszólalnak − például Rivera (akit Jorge Richards alakít) és Kahlo bizalmasai, köztük Lucile Blanch (Lindsay Conklin) és Lucienne Bloch (Maya Luna) művészek −, de del Rivero lebilincselő alakítása adja a film lelkét.

Életének részleteit alaposan tanulmányozták és vizsgálták; jól ismertek. De annyira meglepő volt hallani, hogyan látta a világot, hogyan lépett kapcsolatba a világgal, hogyan érzett mindenről. Ez a film az ő nézőpontja

− mondta Gutiérrez.

A Frida március 14-től megtekinthető az Amazon Prime-on.

Forrás: Artnet

Nyitókép: Profimedia