
Goya-hamisítványokat árultak az interneten, börtönbe kerültek
Hat embert ültettek le a kelet-spanyolországi Valenciában, miután a rendőrség feloszlatott egy bűnbandát, amely az interneten adott el többek között Francisco de Goyának és Nicolás Falcónak tulajdonított, hamisított festményeket, írja a Guardian.
A nyomozás akkor kezdődött, amikor kétségek merültek fel Falcó A három bölcs imádata című művének eredetét illetően, amelyet 18 ezer euróért (6,5 milió forint) vásároltak és 45 ezer euróért (16,5 millió forint) adták tovább a banda tagjai.
A 16. századi, eredeti kínált festményről kiderült, hogy hamisítvány, és a rendőrséget hamar a hamisítókhoz vezette, akik több mint 30 festményt próbáltak eladni az interneten.
A rendőrség 27 művet foglalt le 1,2 millió euró értékben, melyek eredetiségvizsgálatából kiderült, hogy 18 kép hamisítvány. Köztük volt Goya Aszeplőtelen fogantatás című festménye is, melyet 900 000 euróért (329 millió forint) árultak.
A rendőrség elmondta, hogy a banda hamisítási módszerei nagyon egyszerűek voltak, kis papírlapokon másolták le a festmények vonalait, a vászon repedéseit pedig fúvókákkal égetve idézték meg.
A banda hét tagját csalás vádjával állítottak bíróság elé, közülük hármat 10 hónap börtönbüntetést, hármat három hónap börtönbüntetésre ítéltek, egyet pedig felmentettek.
- Ez a virágok jelentése a festményeken - IN ›
- Vaszary-életműrekord született a Virág Judit Galéria aukcióján - IN ›
- Rejtett Picasso-aktra találtak egy festmény alatt - IN ›
- Eddig nem látható Cupido tűnt fel egy Vermeer-festményen - IN ›
- Paul Cézanne képeivel jön a Tate Modern jövő évi kiállítása - IN ›
- Ilyen a kortárs kínai divat – Louis Shengtao Chen új kollekciója - IN ›
- Képzőművészet - IN ›