Jan van Eyck 1434-ben készült kettős portréja a londoni National Gallery gyűjteményében található. A festmény feltehetően Giovanni di Nicolao Arnolfini itáliai kereskedőt és feleségét ábrázolja brugge-i otthonukban. Az egyik legismertebb rejtett részlet a házaspár mögött, a falon látható felirat: „Jan van Eyck itt járt, 1434”. A mögöttük lévő tükörben két alak is megjelenik, és bár ezt nem igazolták egyértelműen, az egyiküket sokan magával a festővel azonosítják. A nő alakját sokáig várandósnak tartották, ezt az értelmezést azonban a művészettörténészek ma már elvetik.

Botticelli A tavasz című festménye a firenzei Uffizi Képtár egyik legismertebb darabja. A 15. század végén készült mű kilenc mitológiai alakot ábrázol, köztük Vénuszt, Ámort és Chlorist. A kép egyik legkülönlegesebb részlete a növényvilág aprólékos ábrázolása. Szakértők szerint Botticelli legalább 138 növényfajt jelenített meg pontosan a festményen, ami több mint ötszáz év távlatából is figyelemre méltó. A kép a toszkán tavasz teljes növényvilágát idézi meg, miközben a korszak vallási témái helyett a szerelem és a mitológia felé fordul.

A 15. századi festményt több alkotóhoz is kötötték már, köztük Domenico Ghirlandaióhoz, Filippino Lippihez, Sebastiano Mainardihoz és Jacopo del Sellaióhoz. A firenzei Palazzo Vecchióban őrzött mű a Madonnát, a gyermek Jézust és Keresztelő Szent Jánost ábrázolja. A kép legvitatottabb részlete a Madonna jobb oldalán, az égen látható sötét, korongszerű forma. A háttérben egy férfi és egy kutya néz felfelé, mintha ezt a jelenséget figyelnék. A művészettörténészek szerint valószínűleg felhőről van szó, az UFO-elméletek hívei viszont repülő tárgyként értelmezik, ezért a festményt gyakran Madonna dell’UFO néven emlegetik.

A Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának egyik legismertebb jelenete 1511-ben készült, és a nyugati művészet egyik legtöbbet idézett képe lett. A jelenetben Ádám és Isten keze majdnem összeér, a feszültséget pedig éppen ez a hajszálnyi távolság adja. A kép rejtett részlete Isten és az angyalok mögött, a vörös lepel formájában keresendő. Egy 1990-ben megjelent orvosi tanulmány szerint a lepel körvonala feltűnően hasonlít az emberi agy metszetére. Az értelmezés azért is érdekes, mert Michelangelót köztudottan foglalkoztatta az anatómia, így a freskó egyszerre utalhat a teremtésre, az értelemre és az emberi tudásra.

Hans Holbein 1533-as festménye elsőre klasszikus kettős portrénak tűnik. A képen Jean de Dinteville francia követ és Georges de Selve lavauri püspök látható, ám a londoni National Galleryben őrzött mű ennél jóval több réteget rejt. A legismertebb részlet a kép alján elnyújtott, torzított koponya, amely csak bizonyos szögből nézve válik felismerhetővé. Ez az anamorfózis az elmúlásra figyelmeztet. A festményen látható tárgyak, például a földgömb, az időmérő eszközök, a nyitott számtankönyv, a törött húrú lant és a lutheránus énekeskönyv a korszak vallási és politikai megosztottságára is utalhatnak.

Rembrandt 1642-ben készült monumentális festménye az amszterdami Rijksmuseum egyik fő műve. A kép Frans Banninck Cocq kapitány polgárőrségét ábrázolja, mégis sokkal mozgalmasabb és összetettebb, mint egy hagyományos csoportportré. A festmény egyik apró részlete egy félig rejtett arc, amely két alak mögül néz elő. Ezt sokan Rembrandt önarcképeként azonosítják. 2021-ben a Rijksmuseum kutatói egy előkészítő rajzot is felfedeztek a festékréteg alatt, amelyből kiderült, hogy a művész a végső változat előtt több alak helyzetén és részletén is módosított. A kép szimbolikus alakja a világos ruhás kislány is, akinek derekán egy csirke látható, a polgárőrcsapat emblémájára utaló karommal.

A zeneóra című festmény a brit királyi gyűjtemény része. Vermeer a 17. század eleji holland festészet visszafogott eszközeivel mutat meg egy érzelmileg telített jelenetet. A kép hátterében egy nő ül a hangszer előtt, mellette egy férfi áll. A nő arca csak a tükörben látszik, és ha alaposabban megnézzük, tekintete nem a billentyűkre irányul, hanem a férfi felé. A hangszer fedelén olvasható latin felirat szerint a zene az öröm társa és a fájdalom gyógyítója. Emiatt sokan úgy értelmezik a képet, mint egy finoman megfestett szerelmi feszültséget.

Vermeer egyik legismertebb festményét gyakran a művészettörténet egyik legszebb optikai illúziójaként emlegetik. A kép címét adó gyöngy fülbevaló ugyanis közelebbről nézve jóval bizonytalanabb, mint elsőre hinnénk. A Mauritshuis kutatói 2020-ban arra jutottak, hogy a fülbevalónak nincs határozott körvonala, és akasztója sem látható. Vermeer néhány világos ecsetvonással és a fény hatásával éri el, hogy az agyunk gyöngyként olvassa a részletet. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a lánynak vannak szempillái, ám ezek szabad szemmel alig érzékelhetők. A modell kiléte máig ismeretlen.

Vincent van Gogh 1888-ban, Arles-ban festette az Éjjeli kávézó című művét. A helyszín a Place du Forum egyik kávézója, amelyet a művész a szabad ég alatt örökített meg. Csillagászati kutatások szerint a képen látható égbolt megfelelhet az 1888. szeptember 16-i vagy 17-i éjszakának. A festményhez egy másik, vitatott értelmezés is kapcsolódik. Egyes kutatók szerint a jelenet Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művére utalhat: a képen tizenkét vendég látható, középen egy világos ruhás, álló alak, mögötte pedig keresztet formázó ablakrácsok. Van Gogh ezt az értelmezést nem erősítette meg, de egyik levelében arról írt testvérének, Theónak, hogy erős vallási vágyat érez, és éjszaka kimegy megfesteni a csillagokat. Egy másik híres festményéről is jelentős felfedezések születtek, melyről ebben a cikkben írtunk. 

Frida Kahlo 1929-es festménye első pillantásra hétköznapi buszjelenetet mutat. A képen különböző társadalmi helyzetű utasok ülnek egymás mellett, mintha egy átlagos mexikói utazás pillanatát látnánk. A művet azonban sokan Kahlo 1925-ös buszbalesetéhez kötik, amely majdnem az életébe került. A festő ekkor 18 éves volt, gerince eltört, lábán több törés keletkezett, és egy fém kapaszkodó súlyos sérülést okozott a hasán. Bár Kahlo soha nem festette meg közvetlenül a balesetet, az El Autobús című festményt sokan a tragikus nap burkolt feldolgozásának tartják. A jobb oldalon ülő nőalakot gyakran Kahlóval azonosítják, a mellette ülő férfit pedig azzal az emberrel, aki állítólag kihúzta testéből a kapaszkodót. A festő életéről, és szoktalan háziállatairól korábban ebben a cikkben írtunk.