
Elbúcsúztatták Jean-Paul Belmondót
„Sosem hagyta abba a boldogság keresését, de adott is boldogságot"
– mondta Victor Belmondo, a sztár szintén színész unokája. Mellette volt a többi unoka és Jean-Paul Belmondo legkisebb gyereke, Stella is az Invalidusok udvarában rendezett gyászszertartáson.
„Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi. Zsaru, gazember, mindig nagyszerű"
– fogalmazott Emmanuel Macron elnök gyászbeszédében, aki szavaival Belmondo első nagy sikerére, a francia új hullám ikonikus darabjára, a Kifulladásig című filmre utalt, mellyel 1960-ban egy csapásra híres lett.
A színész koporsóját A profi című film Ennio Morricone szerezte zenéjére vitték, a Köztársasági Gárda zenekara játszott. A ceremónián sztárok sora vett részt, köztük Marion Cotillard színésznő, Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója és Bob Sinclar dj, akinek művésznevét egy Belmondo alakította filmszereplő ihlette.
A párizsi Invalidusok udvarán a családtagokon és politikusokon, hírességeken kívül csaknem ezren vehettek részt a szertartáson, oltási igazolvánnyal kellett rendelkezniük. A kivetítők előtt is tömegek gyűltek össze, a televíziók élőben közvetítették a ceremóniát. Este az Invalidusok kapui megnyílnak mindazok előtt, akik a koporsó előtt szeretnék tiszteletüket leróni.
Belmondo temetése pénteken lesz Párizsban, előtte délelőtt 11 órakor a Saint-Germain des Prés templomban tartják a gyászmisét.
(MTI)