Mivel az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak az ételekkel és a séfekkel foglalkozó médiumok, fontos, hogy megemlítsük a műfaj királyát, aki elsőként indította el az ételek forradalmát: Anthony Bourdaint. Mielőtt a jóval kifinomultabb Parts Unknown című sorozatot vezette volna, Bourdain mindenfelé utazott, és az előkelő éttermektől kezdve a családi házakig mindent bemutatott. Talán kissé klisésen hangzik, ha azt mondjuk, hogy Bourdain generációkat inspirált arra, hogy kilépjenek a komfortzónájukból és utazzanak. Ez azonban ma is ugyanúgy igaz, mint amikor megjelent az első könyve, A konyhafőnök vallomásai: Mi zajlik a kulisszák mögött? (Kitchen Confidential: Adventures in the Culinary Underbelly). Érdemes megfogadni a tanácsait, és új helyeket felfedezni, mert a világ sokkal nagyobb hely, mint azt a legtöbben gondolnánk.

A Lost szellemi gyermekeként is emlegetett HBO gyártásban készült sorozat nem feltétlenül egy könnyed néznivaló. Minden karaktert gyász gyötör, akik gyakran önpusztítással próbálnak megbirkózni a lelki nehézségeikkel. A műsor előrehaladtával azonban kiderül, hogy a nézők sokat tanulhatnak a tökéletlen karakterektől, ahogy ők is sokat tanulnak egymástól. A főszerepet Justin Theroux és Carrie Coon játssza, mint Kevin és Nora, két ember, akik a világ lakossága 2%-ának hirtelen eltűnése után próbálják újra megtanulni, hogyan kell tovább élni. Elsőre talán a 2% nem tűnik túl jelentős számnak, de hamarosan kiderül, hogy mindenkinek az életét végérvényesen megváltoztatta a tragikus esemény, még ha szerettei életben is maradtak. A hátrahagyottak alapvetően igyekszik emlékeztetni a nézőket arra, hogy az emberekben több közös van, mint azt a legtöbben gondolnák. A mindössze három évad hosszúságú sorozat gyorsan végignézhető, de az általa feszegetet nagy kérdések örökre velünk maradnak.

A Phoebe Waller-Bridge által írt és főszereplésével készült Fleabag tökéletes példája az egyszemélyes műsornak. Az első évad a kitartás és a tragédia próbája, ahogy a nézők végignézik, ahogy a főhősnek szembe kell néznie a saját döntéseivel, és lényegében azzal, hogy milyen felnőtté vált. Bizonyos szempontból a 2. évada még felejthetetlenebb. Az epizódokon keresztül Wallar-Bridge végigkíséri a nézőket a szórakoztató főszereplő utazásán, aki az utolsó epizódra jelentős karakterfejlődésen megy keresztül. Szomorú, vicces és meglepően felemelő, a Fleabag összetöri a szívünket, de cserébe halvány reménysugarat is kelt, hogy mindig lehet változtatni a saját életünkön.

Habár a legtöbben a Paris Is Burning című dokumentumfilm révén ismerkedtek meg először az 1980-as évek New York-i LMBTQ+ bálkultúrájának történetével, A póz című sorozat hasonló gyökereken alapszik. Annak ellenére, hogy a Ryan Murphy által készítet sorozat szereplői fiktívek, mégis nagyon is valós személyiségeket képviselnek, akik a kor egyik legnagyobb hatású kulturális színterét hozták létre, amely továbbra is meghatározó része a divatnak, a művészetnek és a történetmesélésnek.

Egy olyan egyedülálló koncepciójú vígjáték, mint A Jó Hely, könnyen a süllyesztőben köthetett volna ki anélkül, hogy komolyabb nézettséget elért volna, de szerencsére a nézők hamar felismerték a sorozat érdemeit. Az erkölcsi érvelésről szóló vitákkal teli műsor azt vizsgálja, hogy hogyan lehet „jó” embernek lenni a modern korban. A komoly beszélgetések és filozófiai kérdések a fordulatos cselekményeknek köszönhetően könnyen fogyaszthatóvá váltak. Ebben segít, hogy a központi szereplőgárda – az élén Kristen Bell-lel, William Jackson Harperrel és Ted Dansonnal, sok más sztárkomikus mellett, hihetetlen kémiával rendelkezik. Bár a sorozat nem riad vissza attól, hogy belemerüljön teológiai kérdéseibe, és abba, hogy mi történik a halálunk után, a hangnem sosem távolodik el túlságosan a komédiától. Minden karakter más-más típusú erkölcsöt és a jóság iránti érdeklődést képvisel, lehetővé téve számukra, hogy egyedi utat járjanak be az önmegvalósítás felé vezető úton. A műsor előrehaladtával a nézők a szereplőkkel együtt megtalálják a békét a halandóságukkal és a helyükkel a Földön.

A 2000-es évek elismert tévésorozatait Alan Bell műsorkészítőhöz kötjük, ahogy az ő neve fémjelzi az HBO ikonikus sorozatát, a Sírhant műveket is. A történet a temetkezési vállalkozást működtető Fisher család mindennapjait követi nyomon. Szinte minden epizód egy halálesettel kezdődik, melyet a családtagok személyes drámáihoz kapcsol vissza. Minden idők egyik legjobb tévésorozatának tartják – teljesen joggal, miközben a történet egyre sötétebb és filozofikusabb hangvételűvé válik. Bár a cselekmény néhány aspektusa ma már kissé elavultnak tűnik, a sorozat még mindig friss, és képes árnyaltan és empátiával tárgyalni az olyan tabutémákat, mint a halál. Ennek ellenére nemcsak a halálról szól, hanem az egész életről, ahogy a létezés nagy kérdéseit feszegeti. A felejthetetlen finálénak köszönhetően pedig a nézők feloldozást kapnak, ugyanis a sorozat reményteli véget ér.

Forrás: Screen Rant