
Egy kivételes táncos tehetség tragikus története: Lucia Joyce
Lucia Joyce története még ma is sokat taníthat nekünk. A táncosnő már fiatalon bizonyította tehetségét, neves oktatóknál tanult és versenyeket is nyert. Családja, egészen pontosan író apja árnyéka, és édesanyja nézetei azonban felülírták terveit, így karrierje hamar leáldozott, élete nagy részét pedig orvosoknál töltötte.
Lucia Joyce 1907. július 26-án született az olaszországi Triesztben. Édesapja, James Joyce a 20. századi európai irodalom egyik legmeghatározóbb alakja lett később, akinek az Ulysses és a Finnegan ébredése című műveket köszönhetjük. Lucia gyerekkorát folyamatos költözések határozták meg: a család Trieszt, Zürich, majd Párizs között vándorolt, miközben Joyce lassan íróként is befutott. A nyugtalan életforma, a szülők feszült kapcsolata és az anyjával, Nora Barnacle-val való konfliktusos viszony már fiatalon rányomta bélyegét Lucia lelkiállapotára, akinek szülei egyébként akkoriban szokatlan módon csak jóval gyermekeik születése után, 1931-ben házasodtak össze.
Az 1920-as években a család Párizsban élt, és még közel húsz évig itt is maradtak. Az itt töltött idő stabilitást hozott nekik, és Lucia kerrierjében is fordulatot hozott, aki már 15 éves kora óta táncolt. Később olyan neves balett- és kortárs tánctanároknál tanult, mint Raymond Duncan és Margaret Morris, és gyorsan kialakította saját, erőteljes, szokatlan stílusát is. Tánca nem a klasszikus szépségre épült, hanem érzelmekkel telített, kísérletező mozgásnyelvre, amely jól illeszkedett a modernizmus szellemiségéhez. A párizsi közönség és a kritikusok is hamar felfigyeltek rá, majd több európai városban is fellépett. Az első párizsi nemzetközi táncfesztiválon, 1929-ben második helyezést ért el.
Bár karrierje felfelé ívelt, Lucia számára egyre nyomasztóbbá vált apja árnyéka. A róla szóló kritikák rendszeresen „James Joyce lányaként” emlegették, ami egyszerre nyitott meg ajtókat előtte és korlátozta saját művészi identitását. Családja aggodalommal figyelte szenvedélyes, kompromisszumot nem ismerő természetét, amelyben egyre inkább a problémákat látták. Történészek szerint nem kizárt, hogy apja volt az, aki végleg pontot tett lánya pályájának végére. A helyzetet tovább súlyosbította rövid és fájdalmas párkapcsolata az ír író Samuel Beckett-tel, valamint amikor 1929-ben végleg felhagyott a tánccal – részben családi nyomás hatására.
A harmincas évekre Lucia mentális állapota látványosan leromlott. Hogy pontosan milyen mentális betegségei lehettek, azt ma is vita övezi, de skizofréniára utaló tüneteket is mutatott. Több orvos vizsgálta, köztük Carl Jung híres pszichiáter és pszichológus is, majd 1935-től különböző intézetekben helyezték el. Pszichés állapota 1935-ben, egy írországi Bray városában élő rokonlátogatás során vált kritikussá. A nyaralás alatt tüzet gyújtott a rokonai nappalijának közepén, és megpróbálta kigombolni több férfi látogató nadrágját. Végül Brayből Dublinba szökött, ahol majdnem egy egész hetet töltött az utcán. Amikor visszatért Párizsba, és szülei tudomást szereztek a történtekről, és úgy döntöttek, hogy egy párizsi külvárosi elmegyógyintézetbe záratják.
Élete hátralévő részét, közel 50 évet szinte kizárólag elmegyógyintézetekben töltött, táncos pályája gyakorlatilag megszűnt. Családja fokozatosan eltávolodott tőle, történetét pedig évtizedekre elhallgatták. Lucia végül 1982-ben halt meg, 75 évesen. Rövid, de jelentős táncos karrierje és elnémított „hangja" ma már egyre inkább a modernizmus elfeledett veszteségeként kerül előtérbe.
(Nyitókép forrása: Wikimedia Commons)

