A nyolcvanas évek végének Magyarországa Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója szemén keresztül egyszerre tűnik ismerősnek és távolinak. A riport Budapestet a nyolcvanas évek végének változó városaként mutatja meg. Még erősen jelen volt benne a szocialista rendszer világa, miközben a nyugati hatások már egyre jobban látszottak. A  magyar fiatalokat már nem ugyanazok a félelmek foglalkoztatták, mint a szüleik generációját. Nem az éhezéstől, háborútól vagy megszállástól tartottak, inkább attól, hogy lesz-e saját lakásuk, tudnak-e önálló életet kezdeni, és valaha megvehetik-e azokat a tárgyakat, amelyeket a kirakatokban vagy a nyugati filmekben láttak. Sokan korán házasodtak, akár 19-20 évesen, az önálló otthon viszont gyakran elérhetetlennek tűnt, mivel az egyik legsúlyosabb általános problémát a lakáshiány jelentette. A fiatal házasok sokszor a szülőkkel maradtak, több generáció élt együtt ugyanabban a lakásban. A riport egyik megszólalója, a 18 éves László például egy budapesti lakótelepen élt, ahol a nappali egyben hálószobaként is szolgált. A szobában angolkönyvek, számítógép, személyes emlékek és dedikált zenekari fotók fértek meg egymás mellett: egy kamasz saját kis világa a panel falai között.

Az egyik kedvenc helye a Váci utca volt, ahol gyakran találkozott a barátaival. A riport a helyszínt Magyarország egyik legnyugatiasabb utcájaként mutatja be: kirakatokkal, nyugati árukkal és vágyott fogyasztási cikkekkel. Ekkoriban nyílt meg az első magyarországi McDonald’s is, amely előtt naponta ezrek álltak sorba. A gyorsétterem a korszakban jóval többet jelentett egy új étkezési lehetőségnél: a Nyugat közelségét jelezte. A különbségek közben továbbra is érezhetők maradtak. A fiúknak 18 hónapos katonai szolgálatot kellett teljesíteniük, az iskolákban éveken át kötelező volt az orosz nyelv, egy jobb autóra pedig akár öt évet is várni kellett. A fiatalok mégis motorozni jártak, sportoltak, diszkókba mentek, Duran Duran- és Depeche Mode-lemezeket hallgattak, és ugyanúgy rajongtak zenekarokért, mint nyugati kortársaik.

A riport másik megszólalója, a 17 éves Gabriella egy pesti lakótelepen élt az édesanyjával, a nevelőapjával és a húgával. Kereskedelmi középiskolába járt, és bár a lakásuk nem volt nagy, a környéket szerette, mivel a közelben volt bolt, óvoda, bölcsőde, iskola és gyógyszertár is. Amikor a riporter arról kérdezte, szabadnak érzi-e magát, Gabriella a korszakra jellemző természetességgel válaszolt: addig mehet, ameddig a szülei engedik. Gabriella a szocializmust is hétköznapi tapasztalatokon keresztül látta. Úgy gondolta, Magyarországon több embernek jutnak meg az alapvető dolgok: lakás, talán autó, esetleg egy kis hétvégi ház. Szerinte kevesebb a nagyon szegény és a nagyon gazdag ember, mint a kapitalista országokban. A Nyugatra mégsem vágyott véglegesen: azt mondta, itt ismeri a szokásokat, az ország történelmét, és itt vannak a barátai.

A KISZ ekkor még sok programot szervezett a fiataloknak, köztük nyári táborokat is. Gabriella egy újságírás iránt érdeklődőknek szóló táborban vett részt, ahol interjúkat készítettek, szövegeket írtak, zenét kevertek a hangfelvételek alá, és saját rádióműsorokat állítottak össze. A beszélgetésekből ugyanakkor az is kiderül, hogy a fiatalok már nyíltabban bírálták a rendszert, és a KISZ egyre nehezebben tudta őket meggyőzni arról, hogy a keleti világ vonzóbb lehet a Nyugatnál.

A változás előszelét a Fidesz megjelenése is jelezte, amely akkor a Fiatal Demokraták Szövetségeként, informális diákszervezetként működött. Egyik fiatal vezetője arról beszélt, hogy olyan Magyarországot szeretnének, ahol nincs felülről irányított ellenőrzés, az emberek szabadon szerveződhetnek, újságokat adhatnak ki, és ideológiai korlátok nélkül élhetnek. A BBC riportjából egy átmeneti ország képe rajzolódik ki. Magyarországon nőtt az érdeklődés az amerikai és japán termékek iránt, miközben erősödött a sokáig háttérbe szorított nemzeti öntudat is. A fiatalok többsége nem készült elhagyni az országot, de utazni szerettek volna, világot látni, majd hazatérni. A riport amiatt is érdekes, mert nem történelmi fordulópontként beszél a rendszerváltás előtti évekről, hanem fiatalok hétköznapjain keresztül mutatja meg, milyen volt megérezni egy új korszak közeledését.