
A Netflix páratlan szereplőgárdát húzott be az új Harlan Coben-thrillersorozathoz
A Netflixen hatalmas sikert arató Hiányzol thrillersorozat remek példája annak, hogy mi történik, amikor Harlan Coben és a streamingszolgáltató együttműködik. Részben ezért is nagyok az elvásárok az író Úgyis megtalállak című regényének adaptációja kapcsán, amely a következő gyártásban lévő Coben-regény. Ez azonban megugorhatónak látszik, ha megnézzük a nagy nevekből álló szereplőgárdát.
A 2018-ban aláírt megállapodás óta Harlan Coben regényíró 11 adaptációja jelent már meg a Netflixen, és még több is várható, ahogyan azt az Úgyis megtalállak bizonyítja.
A már említett Hiányzol 2025. január 1-jén jelent meg, és óriási sikert aratott. A streamingszolgáltató jelentése szerint a sorozat az ötödik legnézettebbnek számított január és június között, 58 millió megtekintéssel. Coben adaptációja olyan sikerprodukciókkal vette fel a versenyt, mint a Squid Game/Nyerd meg az életed (amelynek 2. és 3. évada a második és harmadik helyen végzett).
Az író Úgyis megtalállak című regénye lesz a következő Coben-adaptáció, amelyhez már most nagy reményeket fűznek, többek közt a szereplőgárda miatt. A történet David Burroghsról szól, akit tévesen ítélnek el fia meggyilkolásáért. Miután kiderül, hogy a fiú életben van, a férfi a szökését tervezi.
A főszereplőt az Avatar-sztárja, Sam Worthington alakítja majd. Mellette olyan nevek tűnnek majd fel a képernyőn, mint Britt Lower (Különvállás), Milo Ventimiglia (Szívek szállodája, Rólunk szól) és Logan Browning (Kedves fehér emberek). Ezt a válogatást látva pedig kétség sem fér hozzá, hogy az adaptáció rengeteg nézőt fog vonzani.
A 2018-as megállapodás óta a Netflix rendszeres időközönként kiad egy Coben-adaptációit. A Hiányzol premierje óta mind a lengyel Egyetlen pillantás, mind a spanyol Bűnösnek nyilvánítva sorozat adásba került.
Bár a platform még nem hozta nyilvánosságra az Úgyis megtalállak megjelenési dátumát, Coben munkáinak korábbi megjelenési ütemterve alapján a műsor 2025 végén vagy 2026 elején debütálhat.