Bármit, csak ezt ne, jelenetkép

Valós sztorin alapul a Netflix új romkomja, a Bármit, csak ezt ne

Bár Erin Foster írónő nem ment férjhez egy rabbihoz, de a Bármit, csak ezt ne című új Netflix-sorozatának nagy része a férjével, Simon Tikhmannal való kapcsolatán alapul. Még nem láttad? Akkor hozunk hozzá egy kis ajánlót.


A népszerű, szexualitásáról nyíltan beszélő podcaster és egy rabbi kapcsolatát bemutató sorozat hamar az első helyre ugrott a Netflix népszerűségi listáján. De ki áll a kedves szerelmi történet mögött? Erin Foster írónő leginkább a Favourite Daughter nevű ruhamárka társalapítójaként ismert, amelyet nővérével, Sara Fosterrel közösen vezet. Ismerősen hangzanak ezek a nevek? Nem véletlen: mindketten David Foster producer (azaz a Katharine McPhee férje) lányai.

És mivel szinte biztos, hogy te is hamar beleszeretsz majd Joanne (Kristen Bell) és Noah (Adam Brody) történetébe, arra gondoltunk, bemutatjuk azt a valós kapcsolatot, amely a sorozatot inspirálta. Foster úgy írta le a Bármit, csak ezt ne című sorozatot, mint egy „romkom, ami abból született, hogy belezúgtam egy kedves zsidó fiúba, és soha nem néztem vissza❤️”. Ez nem is lehetne igazabb, hiszen a pár mindössze egy év randizás után, 2019 augusztusában el is jegyezte egymást, majd négy hónappal később összeházasodtak.

A New York Times szerint Foster a The Core Entertainment (TCE) nevű szórakoztató és tehetséggondozó cég társalapítója, Tikhman miatt tért át a zsidóságra.

Na de hogyan nézett ki kapcsolatuk a valóságban? Íme a teljes időrend, a legfrissebb történésektől kezdve.

2024. június 6: Tikhman csatlakozott a Foster testvérek podcastjához, hogy beszéljenek kisbabájukról, Noáról.

2024. május 17: megszületik Foster és Tikhman első gyermeke, akin Foster úgy viccelődik, hogy „ő az első ember, aki jobban szeret engem, mint Simont”. A szülés közben készült fekete-fehér fotósorozattal azt is elárulták, hogy a kislány teljes neve Noa Mimi Tikhman.

2024. május 15: Foster így jellemzi a Bármit, csak ezt ne című sorozatot:

Romkom, ami abból született, hogy belezúgtam egy kedves zsidó fiúba, és soha nem néztem vissza. ❤️

2023. november 23: Foster az Instagramon egy családi fotóval jelenti be terhességét, és ezt írja:

Úgy érzem, most pozitív dolgokra van szükségünk, ezért szeretnék én is ilyet mondani. Terhes vagyok!

2019. december 31.: A pár a nashville-i esküvőjük során felvállalja a zsidó hagyományokat, többek között egy gyönyörű virágos baldachin, az úgynevezett chuppa alatt házasodnak össze, és a Hora, egy ünnepi zsidó tánc alatt székekben emelik fel őket.

2019. augusztus 20.: Alig egy évvel kapcsolatuk megerősítése után Sara Foster bejelenti húga eljegyzését. Azt írja:

Hölgyeim, azt hiszem, a történet tanulsága az, hogy maradjatok őrültek, mert úgy tűnik, így gyűrű kerül az ujjatokra.

2018. augusztus 19: Kapcsolatukat megerősíti a Us Weekly.

Körülbelül hat hónapja tart, és komolyan gondolják

− mondta egy forrás. Egy másik bennfentes hozzátette:

Erin és Simon közös barátokon keresztül találkoztak Los Angelesben. A dolgok jól mennek. Simon nagyon jó srác, és csodálatosan bánik Erinnel.

2018. június 11: Tikhman megkéri Fostert, hogy legyen a barátnője. A nő egy 2021-es évfordulós posztjának képaláírásában fedte fel a történetet.

3 év ezzel a rosszfiúval, aki nem emlékezett, hogy ma van az évfordulója annak, hogy megkért, legyek a barátnője. Ma 3 évvel ezelőtt Simon kihagyta a heti kosárlabda meccsét, hogy felvegyen a reptérről. Nagy lépés, ideges voltam. De minden összejött! Boldog évfordulót @simontik, a megszállottad vagyok.

− emlékezett vissza kapcsolatuk elejére.

Forrás: Glamour UK

Nyitókép: Netflix