Az Oppenheimer című film egyik jelenete

Nolan CGI nélkül rekonstruálja az atombomba robbanását az Oppenheimer filmben

Christopher Nolan 2023-ban megjelenő filmje Robert Oppenheimer életét és munkásságát mutatja be, akit elsődlegesen az atombomba feltalálásáról ismerhetnek az emberek. A filmben a pusztító fegyver tesztje is szerepel majd, viszont a rendező ehhez nem akar semmilyen digitális effektet igénybe venni.


Nolan filmművészeti jelentősége letagadhatatlan. Több stílusban is képes volt kiemelkedő alkotásokat létrehozni, a legtöbb produkciójában viszont van egy közös pont. A lehető legtöbb esetben törekszik a CGI-effektek kihagyására, hogy inkább megépítsék a szükséges helyszíneket és a speciális eszközöket a valóságban.

Ezzel egy egyedülálló stílust alkotott, mivel ezzel a földhözragadtabb — sokkal több energia- és időbefektetést igénylő — munkafolyamattal könnyebben elérheti, hogy a nézők belehelyezhessék magukat az eseményekbe.

Ugyanez a terv a jövőre érkező Oppenheimerrel is, viszont ebben az esetben a világtörténelem leghalálosabb fegyverének hatását kell valahogy rekonstruálni úgy, hogy biztonságos, de hihető legyen a képernyőn keresztül.

Nolan egy interjújában így nyilatkozott a forgatási körülményekről:

„Azt hiszem, a Trinity-teszt (az első nukleáris fegyver robbantása Új-Mexikóban) számítógépes grafika használata nélkül történő újrateremtése hatalmas kihívás volt.

Andrew Jackson — a vizuális effektek felügyelője, akit már korán bevontam a filmbe — azt vizsgálta, hogyan tudnánk a film sok vizuális elemét gyakorlatban megvalósítani, a kvantumdinamika és a kvantumfizika ábrázolásától kezdve a Trinity-teszten át addig, hogy a csapatommal újraalkossuk Los Alamost egy új-mexikói hegycsúcson rendkívüli időjárás mellett, hiszen arra a filmhez nagy szükség volt. A kinti nagyon zord körülmények miatt hatalmas gyakorlati kihívások voltak.”

A produkcióban egyébként olyan híres színészek tűnnek majd fel, mint például a Peaky Blinders sorozat főszereplőjeként ismert Cillian Murphy, valamint mellette ott lesz még Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr. és Florence Pugh is. A forgatókönyv Kai Bird és Martin J. Sherwin témába vágó könyve alapján íródott.

Forrás: Screen Rant