
Pedro Pascal fel akart hagyni a színészettel, hogy ápoló legyen
Pedro Pascal elárulta, hogy még a húszas évei végén megfordult a fejében, hogy véget vet színészi karrierjének, és inkább ápolónak tanul, mert akkoriban még nehezen talált szerepeket.
A Vanity Fair címlapinterjút készített Pedro Pascallal, aki arról beszélt többek között, hogy még a húszas évei végén azt tervezte, hogy végleg otthagyja a színészi pályafutását. Elmondása szerint voltak olyan évek, amikor majdnem felhagyott a színészettel, amikor New Yorkban élt.
A 30-as éveimben karriert kellett volna csinálnom. 29 múltam, karrier nélkül, úgy éreztem, hogy akkor ebből sosem lesz semmi.
Pascalt azonban barátai és családja emlékeztették arra, hogy sztárnak született.
Amikor Pedro azt mondta, hogy ápolónak tanul vagy színházművészeti tanár lesz, csak annyi mondtam neki, hogy túl tehetségez ahhoz, hogy abbahagyja. Négyéves kora óta színész akart lenni. Az egyetlen dolog, amit soha nem engedtünk meg Pedrónak, hogy feladja
– mondta idősebb nővére, a szintén Hollywoodban élő és az Amazon Studiosnál producerként dolgozó Javiera Balmaceda. Utólag Pascal azon nevetett, hogy saját magát ismerve nem lett volna a legjobb ápoló.
Válogatós ápoló lennék, mint ahogy pincérként is az voltam. Egyes betegekbe beleszeretnék, másokat pedig utálnék.
Pascal jelenleg kétségtelenül is színészi karrierje csúcsán van, idén jelent meg a The Last of Us legújabb évada, de az amerikai mozikban látható már a Többesélyes szerelem (Materialists) és A Fantasztikus 4-es: Első lépések című film is. A színész karrierjével kapcsolatban azonban úgy fogalmazott, furcsának találja, hogy ennyi figyelmet kap.
A negyvenes éveimbe lépve felnőttnek és erősnek éreztem magam. Az ötvenen túl pedig sebezhetőbbnek éreztem magam – sokkal sebezhetőbbnek. Milyen buta dolog egy 50 éves férfinak, hogy ennyi figyelmet kapjon.
Pascal korábban arról is beszélt már, hogy gyerekként egyáltalán nem így képzelte el a pályafutását.
Az én elképzelésem az volt, hogy ha huszonkilenc éves koromig nem futok be a szakmában, akkor vége. Így folyamatosan újra kellett gondolnom a saját életem, és el kellett engednem azt a fantáziát, amit gyerekként képzeltem arról, hogyan alakul majd a karrierem.
Forrás: Indiewire
Nyitókép: Fred Duval/Shutterstock