5 romantikus regény, ami a megjelenésekor nagy botrányt kavart
A világirodalom számos klasszikusa került már cenzúra alá. A romantikus irodalom különösen gyakran ütközött falakba: a hatóságok kifogásolták a nyílt szexualitást, a tabudöntögető témákat vagy épp a társadalmi normákat megkérdőjelező nézőpontokat. Íme öt regény, amely megjelenésekor komoly botrányt kavart.
Az eredetileg Memoirs of a Woman of Pleasure címen, két részben megjelent regényt John Cleland egy londoni adósok börtönében írta. A történet egy londoni prostituált életét és szerelmeit követi részletes, érzékletes – bár eufemizmusok mögé rejtett – leírásokkal, míg végül a főhősnő megtalálja az igaz szerelmet.
A könyvet a londoni püspök „a vallás és az erkölcs nyílt megsértésének” nevezte, Clelandet pedig a Titkos Tanács elé citálták. A művet betiltották, ám a botrány csak növelte a hírnevét: kalózkiadások több mint két évszázadon át terjedtek. A teljes, cenzúrázatlan szöveg hivatalos megjelenésére egészen 1963-ig kellett várni.
A Jane Eyre 1847-ben jelent meg, melyet Charlotte Brontë eredetileg Currer Bell álnéven írt. Bár a regény azonnal népszerű lett, a viktoriánus Angliában komoly vitákat váltott ki. Egyes kritikusok szerint a főhősnő „vakmerő fiatal hölgy”, aki átlépi a társadalmi konvenciókat, mások pedig egyenesen erkölcstelennek bélyegezték a könyvet.
A botrány oka a regény merész témaválasztása volt: a női szenvedély, intelligencia és önállóság középpontba állítása. Egy női szerző által megalkotott, erős női karakter sokak szemében keresztény- és tekintélyellenesnek számított – ami a 19. század közepén valódi provokációnak hatott.
Talán a legismertebb romantikus irodalmi botrány. A regény Lady Chatterley történetét meséli el, aki érzelmileg és fizikailag kielégítetlen házasságban él, majd szenvedélyes viszonyba bonyolódik férje vadőrével, Mellorsszal.
A nyílt szexualitás és az osztálykülönbségeken átívelő kapcsolat miatt a könyv kiadása komoly nehézségekbe ütközött. D. H. Lawrence végül saját költségén jelentette meg az első 2000 példányt. A teljes, cenzúrázatlan brit kiadás csak 1960-ban látott napvilágot a Penguin gondozásában – ami az Obscene Publications Act alapján indított, történelmi jelentőségű perhez vezetett. A kiadó végül felmentést kapott, a könyv pedig visszakerülhetett a boltokba.
Bár technikailag novellafüzér, a könyv egy New York-i külvárosban játszódó történetek laza gyűjteménye. A negyedik történet, The Princess with the Golden Hair (Az aranyhajú hercegnő) azonban komoly botrányt kavart erotikus tartalma miatt.
A 19. századi angol Proklamációs Társaság (Society for the Suppression of Vice), amely a közerkölcs előmozdítására törekedett, perbe fogta a kiadót, a Doubledayt. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol 4-4 arányú döntés született, így az alsóbb bíróság ítélete maradt érvényben: a könyvet betiltották New Yorkban. Mire a hosszadalmas jogi csatározás lezárult, tízezres példányszámban kelt el a mű – a botrány itt is kiváló reklámnak bizonyult. A tiltást 1958-ban oldották fel.
Bár E. M. Forster a 1910-es évek elején írta meg a regényt, csak halála után, 1971-ben jelent meg. A szerző maga jegyezte fel a kéziratra: „Kiadatható, de megéri?”
A történet középpontjában egy homoszexuális kapcsolat áll – a címadó Maurice és a vadőr Alec szerelme –, ami az Edward-korabeli Angliában elképzelhetetlenül botrányos lett volna. A homoszexualitás akkoriban illegális volt az Egyesült Királyságban. Még a könyv 1971-es megjelenésekor is csupán négy éve volt legális, és a beleegyezési korhatár 21 év maradt további két évtizedig.
