
Ezt a Squid Game-karaktert szeretné feléleszteni a sorozat rendezője a folytatásban
Bár a szereplők túlnyomó része meghalt az évadzáró epizódig, a sorozat rendezője ezúttal mégis arra utalt, hogy egy bizonyos karaktert nagyon vissza szeretne hozni. Egyelőre sejtelmünk sincs, hogyan tervezi ezt, de mindenképp látni akarjuk a megoldását.
A tavalyi év egyik messze legsikeresebb sorozata, a Squid Game visszatér majd egy második évadra, így a rajongók mélyebbre merülhetnek ebben a barbár, mégis zseniálisan megalkotott játékban. A Netflix társ-vezérigazgatója, Ted Sarandos év elején erősítette meg a széria folytatását, melyről egy korábbi cikkünkben lehet olvasni.
A legtöbb közönségkedvenc karakter — mivel vesztettek a játékokban — már nem szerepelt az első évad zárásában, így már eddig is biztosak lehettünk abban, hogy az új epizódokban új versenyzők szálnak versenybe a győzelemért, a túlélésért és az ezekkel járó hatalmas pénznyereményért. Hvang Donghjok, a sorozat rendezője azonban nehezen vesz búcsút az eddigi karaktereitől.
„Megpróbálok majd valamit, hogy visszahozzam őket a második évadra. Mondjuk talán van egy ikertestvér, majd meglátod"
— olvashatjuk a rendező szavait a Hypebeast cikkében.
Ez a mondat a PGA Awards-on hangzott el, ahol Donghjok interjút adott. Ezzel egyidejűleg jelentőségteljesen Hoyeon Jung felé fordult, aki az első szezonban az egyik legkedveltebb és legtitokzatosabb karaktert, Ho-yeont játszotta. A színésznő a sorozatot követő váratlan népszerűséget kihasználva még a Vogue címlapján is szerepelt, valamint több híres márka reklámarcává is vált.
Jung életéről és karrierjéről egy korábbi cikkünkben szedtünk össze néhány érdekességet. A rajongók világszerte örülnének, ha újra láthatnák kedvenc karakterüket, viszont még maga a rendező sem egészen biztos benne, hogyan oldja majd meg ezt a feladatot. Az interjú során azt is megosztotta, hogy még az írásnak sem látott neki, ellenben rengeteg új játékot és izgalmat tud ígérni a nézőknek.
Nyitókép: Instagram/squidgame_best
- 9 elem, ami fergetegessé tette az Így jártam anyátokkalt - A siker ... ›
- Jön a Squid Game második évada - IN ›
- A járvány és a Squid Game jót tett a Netflixnek ›
- 5 dolog, amit nem tudtál a Squid Game-es Hoyeon Jungról - IN ›
- Rekordnézettséget ért el a Squid Game a Netflixen - IN ›
- A Squid Game károsíthatja a gyerekek szociális és érzelmi ... ›