Hogy tudnánk beszélni a szexről, ha a nemi szerveinknek sem tudunk nevet adni?

Különböző állatok párzását láthatjuk perceken keresztül a színpad mögötti falra kivetített felvételeken a Jurányi kamaratermében, egyfajta ráhangolódásként a Hétpróbás Társulat SzexEd Kabaré című darabjára. Szinopszisa szerint, a szexedukációs kabaréként aposztrofált darab kínosnak, esetleg tabunak számító kérdéseket jár körül a következő, körülbelül másfél órában, kudarcos és élvezetekkel teli helyzeteken keresztül.

Ezt, a témával kapcsolatos ellentmondásosságot nem is lehetne jobban megjeleníteni, mint ahogyan a darab alkotói teszik néhány percen belül. Szabó Veronika és Lestyán Attila egy-egy, a női és a férfi nemi szervet megjelenítő, jelmezben állnak a színpadon, melyeknek új nevet szeretnének találni a közönség segítségével. Így lesz Vasz és Bina helyett az aznap esti darab két főszereplője Bré és Suncsi.

Hogy mennyire is nehéz a szexualitásról, vagy akár csak testünk ehhez kapcsolódó részeiről beszélni és konkrétan megnevezni azokat, mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti jelenet. A nézők egy része feszeng, néha kínosan felnevet, míg mások hangosan mulatnak a különböző névadási opciókon. Ez a kettősség jellemzi végig a darabot és a közönség reakcióját is, amely talán a SzexEd Kabaré műfajával is magyarázható.

Ahogy címében is benne van, a darab könnyed, helyenként szatirisztikus humorral beszél a szexről és az azzal kapcsolatos testi folyamatokról, legyen szó az önkielégítésről, a kisebbségi komplexusokról és szégyenről vagy a szexuális vágyainkról és az azokról való kommunikációról.

Mindeközben végig érezni az alkotók edukációs célját is. A darab különböző fejezetekben tárgyalja a nemi szervek anatómiai felépítését, a menstruációs ciklust, a szexuális együttlétekkel lehetségesen járó nehézségeket és a kommunikációs problémákat vagy annak teljes hiányát többek között. A körülbelül 100 perces darabban az alkotók igyekeznek felvetni a szexszel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket és tévhiteket, rendszeresen bevonva a közönséget is az azokról való párbeszédbe, esetleg vitába. Merthogy ez lenne a SzexEd célja:

tabuk nélkül, oldottan és fesztelenül folytatni párbeszédet a világ egyik legtermészetesebb dolgáról.

Ez a darab utolsó harmadában kapja a legnagyobb hangsúlyt, ahol a közönségnek különböző, a szexszel kapcsolatos, eldöntendő kérdésekre kell felelnie három választábla (igen, nem, esetleg) segítségével. Ezek között szerepel a védekezéssel, szexuális pozitúrákkal vagy azzal kapcsolatos kérdés, rendben van-e módosult tudatállapotban, például részegen szexelni.

Érdekes látni, milyen válaszok érkeznek, amire a két szereplő – akik szintén megválaszolják a kérdéseket – folyamatosan reflektál, kérdez, esetleg finoman vitatkozik.

A darab a közönség felé kinyitása rendkívül fontos, még ha egyeseknek zavaró is lehet, mivel lehetőség van olyan fontos kérdésekről beszélni, amelyekre nem feltétlenül van lehetősége mindenkinek. Egyes nézői megnyilvánulásokból pedig kiderül, igenis égető szükség van az ilyen darabokra és diskurzusra. Ezért fontos például az előadás pornóforgatást imitáló jelenete, amely azt mutatja meg, mennyire nem is valós feltétlenül az élvezet vagy az, hogy egy nőnek minden szexuális együttlét során orgazmusa legyen, sőt.

Szabó és Lestyán, úgy tűnik, otthonosan mozog a darab interaktív részeiben, látszik, hogy gyakorlottak ebben, miközben némi esetlegesesség is jellemzi ezeket az epizódokat. Ezt akár megmagyarázza a Hétpróbás Társulatot tavaly nyáron megalapító két színész alapelveit tartalmazó manifesztó egy pontja, miszerint előadásaik „esztétikai minősége nem szavatolt”, és megfér benne a műfajok keveredése.

Ugyanitt azt is hangsúlyozzák, hogy felszabadítólag szeretnének hatni a közönségre, és mivel nem tudják, mi a jó és rossz, ezeket a kategóriákat közösen alkotják meg nézőikkel, mert nem tökéleteset akarnak létrehozni, mivel azt vallják, a sebezhetőség közel hozza őket a nézőkkel. Nyilvánvalóan, ebben a hitvallásban benne van az a kényszer szülte helyzet is, az, hogy a független színháztól az elmúlt években megvont állami támogatások nagyon megnehezítették, ha nem lehetetlenítették el sok társulat munkáját.

A színészek a néha meglepetést, őszinte csodálkozást vagy nevetést okozó válaszokat is jól kezelik, azonnal lereagálják, habár – ahogy a darab elején azt hangsúlyozzák – nekik sem olyan könnyű a fent említett témákról beszélniük. Vállalkozásuk így még inkább értékelendő, annak ellenére is, hogy helyenként túlzó, már-már parodisztikus a darab humora. A téma „túlvicceskedése” néha kontraproduktív, amely pont a tabusítást erősíti, mintsem lebontaná azokat.

Ez azonban nem(csak) az alkotók hibája, pont annak problémáját mutatja meg, hogy nem tanultunk meg jól kommunikálni a szexről, és ahogy például a mentális egészségről, úgy erről is most kezdünk el nyitottabb, elfogadóbb és kendőzetlenebb diskurzusokat folytatni a közbeszédben. Emellett felmerül az a kérdés is, melyik korosztálynak szól a darab, hiszen attól is függ az elbeszélés módja.

A SzexEd fontos darab lehet az idősebb gimnazisták számára, akik fejében valószínűleg kérdések tömkelege cikázik, csak nem feltétlenül merik vagy van kinek feltenni azokat. Nem jelenthető ki azonban az sem, hogy ezt a darabot csak a kamaszoknak lenne érdemes megnézniük. Bár az előadásban sok alapvető információ is elhangzik, valószínűleg jó páran nem vagyunk teljesen pontosan testünk bizonyos, lényegi működéseivel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy ezekről nemcsak érdemes, de kell is beszélni. Hiszen, ha nem vagyunk tisztában magunkkal, a vágyainkkal vagy éppen a problémáinkkal, hogyan várhatnánk el, hogy a másik kitalálja és megoldást nyújtson azokra?

Nyitókép: Gulyás Dóra