
7 színész, akit annyira megviselt egy szerep, hogy terápiára kellett mennie utána
Egy különösen nehéz karakter megformálása nem feltétlenül ér véget akkor, amikor a rendező leállítja a kamerát. Több világhírű színész is nyíltan beszélt arról, hogy bizonyos szerepek komoly érzelmi terhet jelentettek számukra, és volt, akinek szakember segítségére is szüksége volt ahhoz, hogy maga mögött tudja hagyni a karakterét. Jennifer Lawrence-től Tom Hollanden át Lady Gagáig mutatunk hét sztárt, akiknek egy-egy forgatás a vártnál jóval megterhelőbbnek bizonyult.
Jennifer Lawrence még karrierje elején, a 2008-as Pókerpárbaj forgatásán szembesült azzal, milyen nehéz lehet elválasztani saját érzelmeit az általa játszott karakterétől. A filmben egy 14 éves lányt alakított, akinek prostituált édesanyja mellett két fiatalabb testvéréről is gondoskodnia kell.
Lawrence később elmondta, hogy akkoriban még nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével a munka végeztével maga mögött hagyhatta volna a karakter érzelmeit. A forgatás után egy barátja segítségével került terapeutához. Később jóval megterhelőbb szerepek is megtalálták, a Pókerpárbaj azonban fontos tapasztalatot jelentett számára abban, hogyan válassza külön a munkát és a magánéletét.
Nyolc évadon keresztül alakította Havas Jont a Trónok harcában, és Kit Harington számára végül nemcsak maga a forgatás, hanem a sorozattól való búcsú is komoly megterhelést jelentett.
A színész a sorozat 2019-es befejezése után egy rehabilitációs intézménybe vonult, ahol mentális jóllétével és alkoholfüggőségével is foglalkoztak. A forrás szerint az akkor még nem diagnosztizált ADHD is szerepet játszott abban a nehéz időszakban, amelybe a sorozat megosztó fináléját érő kritikák után került. Harington azóta többek között az Örökkévalókban és az Iparban is szerepelt.
Nem Kit Harington volt az egyetlen Trónok harca-szereplő, akire mély hatással volt a sorozat. Sophie Turner mindössze 14 éves volt, amikor először Sansa Stark bőrébe bújt, majd mind a nyolc évadban alakította a karaktert.
Turner később nyíltan beszélt arról, milyen hatással volt rá, hogy ilyen fiatalon kellett Sansa súlyos történeteit eljátszania. Szorongással és étkezési zavarral is küzdött, amelyek kezeléséhez terápiás segítséget is igénybe vett. A színésznő azóta többször hangsúlyozta a mentális egészség és a segítségkérés fontosságát.
Az Egy makulátlan elme örök ragyogása Jim Carrey pályafutásának egyik legelismertebb filmje lett, a forgatás azonban különösen nehéz időszakban találta meg. A színész Joel Barisht alakította, aki egy fájdalmas szakítás után úgy dönt, hogy kitörölteti emlékeiből volt szerelmét.
Carrey a valóságban is egy szakításon ment keresztül, amikor elkezdődött a munka. Később elmondta, hogy megkérdezte Michel Gondry rendezőtől, kérhet-e mentális segítséget, a rendező azonban ezt ellenezte, mert úgy vélte, Carrey valódi lelkiállapota jót tesz az alakításának. A színész később többször is nyíltan beszélt a depresszióval kapcsolatos tapasztalatairól.
Kate Winsletnek számos érzelmileg megterhelő szerepe volt pályafutása során, de az Easttowni rejtélyek különösen nagy árat követelt tőle. Az HBO sorozatában egy kisvárosi nyomozót alakított, aki egy gyilkossági ügy felderítése mellett saját veszteségeivel és családi problémáival is küzd.
A szerep után Winslet ismét terápiába kezdett, és egy teljes évre szünetet tartott a színészetben. Később a tapasztalatait a munkájában is hasznosította: A rezsim című sorozatára készülve pszichoterapeutával és idegtudóssal is konzultált, hogy jobban megértse az általa játszott karakter traumáit.
Tom Holland számára nem Pókember jelentette a legnagyobb lelki kihívást. Az Apple TV+ A zsúfolt szoba című pszichológiai sorozatának főszerepe annyira megterhelte, hogy a forgatás után egy teljes évre visszavonult a színészettől.
Holland később arról beszélt, hogy a munka rendkívül személyessé vált számára, és nehezen tudott elszakadni a karaktertől. A sorozat bemutatása körüli időszakban arról is beszélt, hogy megfelelő terapeutát keres, akivel több, korábban feldolgozatlan problémájával is foglalkozhat.
Lady Gaga rendkívül intenzíven készült Patrizia Reggiani szerepére a Gucci-házban. A Ridley Scott rendezte filmben Maurizio Gucci feleségét alakította, és annyira mélyen belehelyezkedett a karakterbe, hogy a forgatás végére szakember támogatására is szüksége volt.
Gaga később elmondta, hogy a forgatáson egy pszichiátriai szakápoló is mellette volt. Utólag maga is úgy vélte, hogy egy színésznek nem kellene olyan messz elmennie egy szerep kedvéért, mint ameddig ő elment Patrizia megformálásakor. A hónapokon át tartó intenzív felkészülés és karakterben maradás végül számára is megmutatta, milyen könnyen elmosódhat a határ szerep és valóság között.

