A nemzetközi üzenetet minden évben más-más, a színházi életben meghatározó alkotó fogalmazza meg – 2026-ban Willem Dafoe kapta ezt a felkérést, aki bár sokak számára elsősorban filmszínészként ismert, pályája mélyen a színházból indult. Üzenetében a színház élő, közvetlen természetét hangsúlyozza: azt, hogy valódi jelenlétet és valódi kapcsolatot teremt. Egy olyan világban, amely egyre megosztottabbnak és erőszakosabbnak tűnik, úgy látja, a mi feladatunk az, hogy elkerüljük a színház leértékelődését. Hogy ne váljon puszta szórakoztatássá, hanem megőrizze azt a képességét, hogy közösségeket kapcsol össze és kérdéseket tegyen fel arról, merre tartunk. Dafoe találó mondattal utalt a színház létjogosultságára: „Ahogy a szerencsejátékterem felirata mondja: »JELEN KELL LENNED, HOGY NYERJ.« A valós időben, közösen átélt alkotás – lehet, hogy előre komponált és megtervezett, de estéről-estére mégis más – ez a színház nyilvánvaló ereje." (A teljes szöveg itt olvasható.)

Egy titokzatos kislány jelenik meg a város peremén álló romos amfiteátrumban, és azzal, hogy figyelni tud másokra, lassan mindenkit megváltoztat maga körül. Aztán megérkeznek a szürke urak, akik el akarják venni az emberek idejét – és vele együtt az életük valódi tartalmát. A történet egyszerre mese és nagyon is aktuális allegória. Az előadás különlegessége, hogy felcseréli a megszokott színházi teret: a színészek a nézőtéren játszanak, ami jól kapcsolódik Momo amfiteátrumi világához. Családi előadás Polgár Csaba rendezésében, 10 éves kortól ajánlott.

Egy nő története, aki a boldogságot keresi, miközben újra és újra szembesül a valóság korlátaival. A groteszk és lírai hangvételű darab a kisember tragédiáját mutatja meg, finoman egyensúlyozva a humor és a fájdalom között. Viktor Rizsakov rendezése érzékenyen bontja ki az emberi vágyak és a rideg hétköznapok közötti feszültséget. Az előadás régóta jelen van a magyar színházi életben, és komoly szakmai visszhangot váltott ki: 2010-ben a POSZT-on a legjobb előadás díját nyerte el, a címszerepet alakító Szűcs Nelli pedig többek között a legjobb női alakítás díját is megkapta. Az ő játéka az előadás egyik legerősebb pontja, végig személyessé és átélhetővé teszi a történetet.

Egy szakítás utáni pillanatból indul minden: Zsófi, a főhős kilép az ajtón egy félig üres szemeteszsákkal, és nem tér vissza azonnal. Innen válik az egész egy sodró lendületű, abszurdba hajló városi történetté, amely Budapest emblematikus helyszínein keresztül mesél magányról, identitásról és újrakezdésről – és igen, felbukkan benne Dua Lipa is. O. Horváth Sári darabja személyes hangon, sok humorral és váratlan fordulattal rajzol pontos képet a fiatal felnőttek útkereséséről.  

Egy többgenerációs családtörténet, amely a születés és a halál köré szerveződik. Nők történetein keresztül látunk rá arra, hogyan öröklődnek tovább döntések, minták és hiányok. Az előadás nem lezár, sokkal inkább kérdéseket hagy maga után: mit hagyunk magunk után, és hogyan tudunk együtt élni egymással. Tarnóczi Jakab rendezése személyes történeteken keresztül beszél egy tágabb közérzetről is.

Tony Kushner nagyszabású darabjának második része az 1980-as évek Amerikájában játszódik, az AIDS-járvány idején, amikor személyes sorsok és társadalmi feszültségek egyszerre éleződnek ki. A történet több szereplő életén keresztül mutatja meg, hogyan bomlanak fel kapcsolatok, hogyan kérdőjeleződik meg az identitás és a hit, miközben egyre sürgetőbbé válik a kérdés: lehet-e változni, és ha igen, milyen áron. Nagy Péter István rendezése egyszerre filozofikus és erősen emberközeli.