A Szívek szállodája című sorozat szereplői

Így telik a Szívek szállodája sztárjainak élete a sorozat óta

A hét évados sorozat karaktereivel világszerte nevettek, sírtak vagy éppen bosszankodtak együtt a rajongók. Habár a Szívek szállodája utolsó része már több, mint 15 évvel ezelőtt jött ki, színészei szerencsére azóta sem unatkoznak.

A sztárok közül van, aki a széleskörben kedvelt Rólunk szól című sorozatban bukkant fel, van aki a sorozat óta nem egy, nem kettő, de három könyvvel rukkolt elő, de egyikőjük sem panaszkodhat arról, hogy unatkozik. Mutatjuk, mivel foglalják el magukat manapság a sorozat szereplői!

Alexis Bledel

alexis bledel

Alexis Bledel

Fotó: Shutterstock

A Rory karakterét megtestesítő Alexis Bledel a sorozat utolsó része óta is rendkívül elfoglalt. 2008-ban Blake Livelyvel a Négyen egy gatyában című filmben alakították America Ferrera és Amber Tamblyn karaktereit. Négy évvel később a színésznő a Mad Menben jelent meg pár epizód erejéig, de persze volt kollegáival együtt Bledel is visszatért a Szívek szállodája: Egy év az életben négy epizódból álló 2016-os minisorozatához. A sorozat befejezését követően legismertebb szerepének viszont egyértelműen a Szolgálólány meséje című HBO sorozat mondható, ahol a színésznő Emily Malekot játszotta el.

Lauren Graham

A Rory ekcentrikus édesanyját, Lorelait alakító Lauren Grahamnak több projektje is volt a Szívek szállodáját követően. Nem sokkal a sorozat vége után már Steve Carell társaságában vett részt az Evan, a minden6ó vígjáték forgatásán, de ezt követően is bővelkedett lehetőségekben. Graham elvállalt egy visszatérő szerepet a Vásott szülők című sorozatban, de 2017-ben a Félig üresben is többször volt látható. Ő játszotta Joan-t a Zoey’s extraordinary playlist című musicalben, sőt, a Disneyvel együttműködve Graham adta Oxana karakterének hangját a Vampirinában, de a szintén Disney-s Kerge kacsák: Így kell tartolni! mesesorozat főszerepében is feltűnt. Hihetetlen, de mindeközben még arra is volt ideje, hogy megírjon pár bestsellert.

Érdekes lehet: Ezek voltak Lorelai legnagyobb anyai hibái a Szívek szállodájában

Melissa McCarthy

Melissa McCarthy

Giphy

Sookie St. James karakterét megtestesítő Melissa McCarthynak sem kellett aggódnia a sorozat vége után. Olyan filmekben kapott szerepet, mint a Nem ér a nevem, a Koszorúslányok és a Másnaposok 3. Visszatérő szerepeket vállalt a Mike és Molly, a Kilenc idegen és az Isten kedvenc idiótája sorozatokban is, de a népszerű amerikai televíziós programban, a Saturday Night Liveban is többször vendégeskedett. Legfrissebb projektje pedig a Kis hableány élőszereplős filmje, ahol Ursulát fogja megszemélyesíteni.

Jared Padalecki

A Rory első barátjaként ismert Jared Padaleckit a sorozatot követően a 2005-ös Viasztestekben láthatod viszont, ahol Chad Michael Murray-el, Paris Hiltonnal és Elisha Cuthberttel működött együtt. Nem sokkal később pedig belekezdett az elképesztően népszerű dark-fantasy sorozatba, az Odaátba. A 2020-ban lezárult 15 évados sorozatban Sam Winchester szerepét játszotta. Padalecki jelenleg a Walker című sorozaton dolgozik, ami a ’90es években igencsak kedvelt Walker, a texasi kopó akciódrámáját dolgozza át.

Ez is tetszhet: Szívek szállodája: 4 mondat, ami megmutatja, ki volt a legokosabb karakter

Milo Ventimiglia

A Jess Marianot alakító Milo Ventimiglia 2006-ban már a Hősökben játszott, de ő adta a Rozsomák, illetve a Blade animált sorozatok egy-egy karaterének a hangját is. 2013-ban a Kiválasztott című filmben játszott, de legtöbben talán a hatalmas népszerűségnek örvendő Rólunk szól sorozat Jack Pearsonjaként ismerik. Utóbbi alakításáért Ventimiglia Emmy-jelölésben részesült.

Keiko Agena

A Rory legjobb barátját, Lanet alakító Keiko Agena olyan nagy nézettségű sorozatokban látható viszont, mint a Castle, a Dr. House, a Botrány vagy a Szégyentelenek. Ezeken felül elvállalta, hogy visszatérő karakterként szerepeljen a 13 okom volt és a Gyilkos lelkek című sorozatokban, legújabb munkája pedig a Breaking Bad előzménysorozatához, a Better Call Saulhoz kapcsolható.

Nyitókép: Instagram/gilmoregirls

Forrás: Elle