1994-ben, két nappal az amerikai műkorcsolya-bajnokság előtt a fiatal tehetség, Nancy Kerrigan, aki akkoriban az Egyesült Államok egyik legígéretesebb női versenyzője volt, az edzése során a szekrényéhez tartva váratlan támadás áldozata lett: egy idegen ütést mért a térdére. A támadás célja egyértelmű volt – Tonya Harding, az ország másik kiemelkedő versenyzője állt az útban. Bár Tonya Harding tagadta, hogy részt vett volna a támadás előkészítésében, az FBI vizsgálata és a tanúk vallomásai miatt később bűnösnek találták. Harding exférje, Jeff Gillooly, szintén felelősségre lettek vonva. A botrány azonnal berobbant a médiában és Harding karrierje gyakorlatilag összeomlott. Kerrigan felépült sérüléséből, és az olimpián második helyen végzett. Harding életét a botrány következő évei tovább árnyalták: megfosztották amerikai bajnoki címétől, örökre eltiltották a versenyzéstől, és gúny tárgyává vált. Évtizedekkel később, a Margot Robbie főszereplésével készült, 2017-ben bemutatott Én, Tonya című film segített újrafogalmazni hírnevét.

A norvég Sonja Henie tízszeres világbajnok és háromszoros olimpiai aranyérmes volt, a műkorcsolya első igazi sztárja. Versenyein bevezette a rövid szoknyát, a fehér korcsolyát és a koreografált rutint, ezzel tette glamúrosabbá és népszerűvé a sportot. A berlini olimpia előtt Henie köszöntötte Adolf Hitlert, ami miatt hamar elterjedtek a pletykák, miszerint romantikus kapcsolat fűzte volna hozzá. Bár a történet vitatott, Henie valóban rendszeresen találkozott és együtt ebédelt a diktátorral. Hitler egy aláírt fényképre hosszú dedikációt is írt neki, melyet a műkorcsolyázó családja oslói otthonában állított ki. Sokak szerint Henie motivációját nem a politika, hanem a karrierje előrehaladása határozta meg: opportunizmusa miatt Hollywoodban is sikereket ért el. 1939-ben egy anti-náci filmben is feltűnt, ahol egy fiatal nőt alakított, akinek apja koncentrációs táborból szökött meg. Összesen 11 hollywoodi filmben szerepelt, és pályafutása csúcsán a legjobban fizetett színésznők egyike volt.

A német korcsolyázó, Katarina Witt, a 80-as évek szexszimbóluma, a Calgary-i olimpián egy „provokatívan” rövid, látványos ruhában lépett jégre. A kanadai edző, Peter Dunfield kritizálta a jelmezt, mire Witt így válaszolt: miért ne lehetne kiemelni azt, ami vonzó? A nemzetközi szövetség később szabályozta a versenyruhák hosszát, bevezetve az úgynevezett Katarina-szabályt, amely előírta, hogy a nők csípőjét és fenekét a szoknya takarja. Witt eközben megvédte olimpiai címét, és a provokatív jelmez révén még emlékezetesebbé vált a közönség számára

A francia műkorcsolyázó, Surya Bonaly volt az első, aki hivatalos versenyen hátraszaltót hajtott végre, és a landolást egy lábon teljesítette. A 1994-es világbajnokságon elveszítette az ezüstérmet, majd négy évvel később, a 1998-as naganói olimpián ambíciózus lépésre szánta el magát: hátraszaltót mutatott be az olimpiai rutinja során, annak ellenére, hogy a szabályok ezt tiltották. Bonaly célja nem a bírók meggyőzése volt, hanem a közönség lenyűgözése. Az NBC kommentátora, Scott Hamilton akkor azt mondta, hogy szerinte ki fogját tiltani a versenyből. Bonaly végül a 10. helyen végzett, de nem bánta a kockázatot. Ma a hátraszaltót, amelyet egy lábon végrehajtott landolással hajtott végre, hivatalosan „Bonalynak” hívják.

Az 1998-as naganói jégtáncban az orosz pár, Pasha Grishuk és Evgeny Platov, jelentős hibáik ellenére az első helyezést érték el, ami vitát váltott ki a bírói pontozás körül. A kanadai pár, Shae-Lynn Bourne és Victor Kraatz, „tiszta”, azaz hiba nélküli teljesítménnyel csak negyedik lett. Grishuk szerint a pontozás előre el volt döntve az orosz és francia bírók között. A 2002-es Salt Lake City-i páros döntőben az orosz pár, Elena Berezhnaya és Anton Sikharulidze, és a kanadai pár, Jamie Salé és David Pelletier között alakult ki botrány. A franciák állítólag az oroszokat részesítették előnyben, de az ISU néhány nappal később újra osztotta az aranyat a kanadaiaknak, akik közös ceremónián vehették át azt. Ezek a botrányok a 6.0-s pontozási rendszer megszűnéséhez és az új, anonim pontozás bevezetéséhez vezettek.

A pekingi olimpia fiatal sztárja, Kamila Valieva, trimetazidinnel kapcsolatos pozitív doppingtesztet produkált, a csapatverseny eredményhirdetését emiatt elhalasztották. A sportági bíróság a kiskorúakra vonatkozó szabályok miatt engedélyezte Valieva versenyzését, ám a fiatal tehetség így sem tudott a dobogó legfelső fokára állni. A botrány következményeként az olimpiai minimum életkort 17 évre emelték, és a doppinghoz kapcsolódó felelős felnőttek elszámoltathatósága is előtérbe került.