Zendaya

Zendaya elárulta, milyen szerepet játszana el a legszívesebben

Zendaya egy nemrégiben készült interjúban arról beszélt, hogy milyen karaktereket játszana el a legszívesebben.


Zendaya az elmúlt években sikert sikerre halmoz, főszerepet kapott ugyanis a Pókember-filmekben és a Dűnében, míg az Eufóriacímű sorozatban szabályosan brillírozott. Az előbb felsorolt alakítások esetében azonban van egy közös pont: a színésznő mindegyik produkcióban pozitív karaktereket formált meg.

Köztudott, hogy a színészek nagy része odavan a negatív figurákért, hiszen sokak szerint ezeket a szerepeket sokkal nagyobb kihívás eljátszani.

Ez is érdekelhet: Zendaya a Tom Hollanddal való kapcsolatáról beszélt

Zendaya nemrégiben egy nagy interjút adott az amerikai ELLE magazinnak, amiben számos dologról beszélt, többek között kitért az álomszerep kérdésére is.

Szívesen eljátszanék egy gonosztevőt. Belekóstolnék a gonosz, szupergonosz vibrálásba. Bármiben is nyilvánuljon meg ez, nem feltétlenül szuperhősös értelemben, csak érzelmi értelemben. Úgy érzem, hogy általában a jófiút játszom, szóval szeretném eljátszani a rosszfiút is

– nyilatkozta Zendaya.

Amint arra már korábban kitértünk, a színésznő elsősorban protagonistákat szokott eljátszani, ám az általa megformált karakterek közel sem mondhatók naiváknak.

Az Eufóriában például egy kifejezetten összezavarodott, problémás lányt alakít, akinek bőven megmutatkoznak a sötét tulajdonságai a történet közben, azaz Zendaya minden bizonnyal remekelne egy negatív szerepben is.