A Titokzatos Hölgy múmiája

Megtalálták az első várandós egyiptomi múmiát, tartósított magzattal a hasában

A tavalyi évben régészek egy csoportja nagyon érdekes leletre bukkant, hiszen felfedeztek egy olyan nőnemű múmiát, akinek egy magzat maradványai voltak a méhében. Ő az első egyiptomi múmia, aki bizonyítottan várandós volt. A magzatról nem tudták megmondani, hogy miért és hogyan tartósították, egészen mostanáig.


Nem lehet tudni, hogy ki is volt ez a nő és azt sem, hogyan halt meg. A kutatóknak csupán halvány elképzeléseik vannak a hasában tartósított magzat fennmaradásának okairól és a folyamatról. Mivel ilyen sok megválaszolatlan kérdés övezi a leletet, így a szakértők csak Titokzatos Hölgyként hivatkoznak a maradványra.

Az anya és a csöppség mumifikálódott maradványai azért különböznek annyira egymástól, mert két különböző módon őrizték meg őket az utókor számára. Míg a Titokzatos Hölgy testét hagyományos módszerekkel — egy nátron nevű, természetben is előforduló sókeverékkel — szárították ki és fertőtlenítették, addig a kicsit a méhben hagyták hermetikusan elzárva egy savas környezetben.

A holttestekben a vér Ph-értéke — beleértve a méh tartalmát is — jelentősen csökken, savasabbá válik. Az ammónia és a hangyasav koncentrációja az idő múlásával nő. A biológiai folyamatok végére egy teljesen lezárt burok alakult ki a nőben, amiben a magzat egy savas környezetben rekedt.

Sokáig releváns kérdés volt, hogy valóban magzatról van-e szó, hiszen nem találtak apró csontokat a maradványok között. Időközben viszont rájöttek arra, hogy ebben az esetben ugyanazok a kémiai folyamatok játszódnak le, mint amikor egy tojást savas folyadékba helyeznek. A meszes héj ebben a szituációban lassan lebomlik, míg csak a fehérje és a sárgája marad. Jelen esetben a csontok feloldódtak a folyadékban. A vázból csupán a részecskék maradtak kimutathatók, így szokványos röntgenvizsgálatokkal nem lehetett őket megtalálni.

A felfedett eredmények arra utalnak, hogy a korábban vizsgált múmiákban is lehettek magzatok, eddig szimplán csak nem vették észre a bennük rejtőző magzatot a vizsgálatok során. Arra továbbra sincsen egyértelmű magyarázat, hogy miért hagyták meg az anya testében a magzatot, ha a tartósítási folyamatok közben a legtöbb belső szervétől megszabadultak. A kutatók szerint ez a túlvilágról alkotott elképzeléseik miatt történhetett így.

„A Titokzatos Hölgy a meg nem született gyermekével együtt halt meg, és a vizsgálatával visszaállítjuk az emléküket. Tudjuk róla, hogy egy hosszú életű ember volt, akinek voltak álmai, valószínűleg szerettei is. Most feltárja előttünk a titkokat, amelyeket magával vitt a sírba"

— írták a kutatók a ScienceAlert cikkében.