Egyiptomi hieroglifák

Digitálisan bontották ki egy fáraó 3000 éves múmiáját

I. Amenhotep fáraó sírja virágfüzérekkel volt körbevéve és egy élethű szarkofággal fedték el a világ elől, és egészen mostanáig olyan makulátlan állapotban maradt fenn, hogy a kutatók nem is akarták megrongálni. Most viszont, a digitális technológia révén, tökéletes képet kaphatunk az elhunyt uralkodó kinézetéről és haláláról.


I. Amenhotep egyiptomi fáraó a 18. dinasztia tagjaként Kr. e. 1525 és Kr. e. 1504 között uralkodott, rendeleteivel új templomokat építtetett és régieket újíttatott fel. Halálának oka a mai napig ismeretlen, hiszen még a mostani vizsgálatok sem mutattak semmilyen betegségre vagy sérülésre utaló nyomot. A sírt 1881-ben találta meg egy kutatócsoport több másik holttesttel együtt az egyiptomi Théba területén. Sajnos nem ez volt az első csapat, amelyik megtalálta, hiszen az ókorban kifosztották a nyughelyet és több helyen roncsolták a múmiát.

I. Amenhotep f\u00e1ra\u00f3 m\u00fami\u00e1j\u00e1n elv\u00e9gzett CT-vizsg\u00e1lat eredm\u00e9nye

Fotó: S. Saleem/Z. Hawass

Nemrég CT-felvételt készítettek testről, aminek köszönhetően olyan dolgokat is meg tudtak állapítani, hogy 35 éves és 169 centiméter magas volt, amikor meghalt, valamint hogy körül volt metélve, és szép, ápolt fogsorral rendelkezett, ami abban a korban ritkaságnak számított— írta a ScienceAlert.

Arcvonásaiban a szakérők szerint édesapjára, I. Ahmose-ra hasonlított: keskeny álla, kicsi és vékony orra, göndör haja, valamint enyhén kiálló felső fogai voltak.

A szarkofágban az uralkodó mellett több talizmánt és egy gyöngyökkel díszített aranyövet találtak. Ezeknek a tárgyaknak misztikus erőt tulajdonítottak, ezért temették a rabszolgák a fáraó mellé őket, hogy ezzel is segítsék a túlvilági életben urukat. Az övet egyes felvetések szerint a testet a fosztogatók rongálása után helyrehozó Ámon főpapjai „ajándékozták” a megboldogult felségnek. Ezt az elméletet arra alapozzák, hogy a többi fáraóról ellopták ezeket az ékszereket a tolvajok, valamint az említett papok Amenhotep leszármazottainak is vallották magukat.