Harry herceg

Új szabályhoz kötötték Harry herceg hazautazását — csak így mehet Angliába

Harry hercegéknek az utóbbi időben jelentősen megnehezítették a hazautazási előkészületeiket. Többek között elvették azt az angliai rezidenciájukat, ahol tartózkodhattak. Mostantól szigorú bejelentési időhöz is kötötték az Egyesült Királyságba látogatásaikat.


Harry herceg és Meghan Markle a 2020-as távozásuk óta egy megszokott rezidenciájukon lehettek biztonságban, amikor az Egyesült Királyságban tartózkodtak. Mindez azonban most már a múlté, ugyanis Károly királyfelkérte őket, hogy költözzenek ki onnan. A címeit és kötelességeit elhagyó hercegnek, valamint családjának így ezentúl nincs védőhálója.

Bár az uralkodó engedélyezte számukra, hogy a Buckingham-palotában tartózkodjanak az ott töltött idejük alatt, ez mégsem fedez minden előjogot, ami eddig érvényben volt. Most kijelentették azt is, hogy a hercegnek ezentúl 28 nappal előre kell jeleznie, ha haza szeretne látogatni.

Ez azért is lényeges, mivel ebben az időben döntenek arról, milyen színvonalú védelemben részesülhet majd. A belügyminisztérium feladata lesz, hogy megerősítse a kérések indokoltságát. Tehát amennyiben nem látják majd szükségét a nagyobb elővigyázatosságnak, akkor a családnak kell majd gondoskodnia az őrökről és az egyéb eljárásokról.

Harry ezt visszautasította, és arra kérte a döntéshozókat, hogy mutassanak fel egy másik olyan híres — közügyektől visszalépett — személyt, akit nem biztosítottak a fenyegetettségi besorolásának megfelelően. 2020 áprilisában a herceg Sir Edward Youngnak, a királynő magántitkárának küldött e-mailben egy üzenetet.

Ezt a bíróság most meghallgatta és az szerepelt benne, hogy a sussexi hercegi pár nem engedhet meg egy saját zsebből fizetett biztonsági szolgálatot, ameddig nem keresnek megfelelően.

A herceg jogi csapata azzal érvelt, hogy az eljárás tisztességtelen volt.

Nyitókép: Getty

Forrás: Independent