Károly király, Kamilla királyné, valamint Vilmos és Harry herceg

Harry herceg végre elárulta, milyen a kapcsolata Kamilla királynéval

Harry herceg a megjelenő memoárja előtt interjúkban fejtette ki érzéseit családtagjaival kapcsolatban. Az egyikben Kamillára királynéra, Károly király második feleségére is kitért.


A Kamilla királynét szóba hozó interjúban Harry herceg a Good Morning America műsorvezetőjével, Michael Strahannel beszélgetett. A témában kettős érzések voltak megfigyelhetők Károly király feleségét illetően, hiszen Harry bizonyos szempontból kritikákkal él az uralkodó feleségének korábbi cselekedeteivel kapcsolatban, ugyanakkor szerető gondolatokat is megfogalmaz az irányába.

A Spare — tartalék — címen megjelenő memoárban Harry azt is elmeséli, hogy egykoron bátyjával, Vilmos herceggel kampányoltak apjuk újraházasodása ellen.

„Ő volt a gazember. Ő volt a harmadik személy a szüleink házasságában. Nem tartottuk szükségesnek a házasságukat. Úgy gondoltuk, hogy több kárt okozna, mint hasznot, és elég lett volna apánknak egyedül lenni"

— mondta a sussexi herceg az interjúban.

Emellett a könyv szerzője azt is megjegyezte, hogy Kamillának, miután beházasodott az intézménybe, mindent meg kellett tennie azért, hogy helyrehozza a hírnevét. Erre azért lehetett szüksége, mivel a rajongók sokáig rossz szemmel néztek rá, amiért viszonyt folytatott Diána hercegné férjével.

Ebben a helyrehozási törekvésében elméletileg Harry herceg karrierjét is készen állt feláldozni, hogy magának jobb körülményeket biztosítson a sajtóban.

K\u00e1roly kir\u00e1ly, Kamilla kir\u00e1lyn\u00e9, valamint Vilmos \u00e9s Harry herceg

Fotó: Getty

Meghan Markle-ék 2020-as lemondása és költözése óta mindig nagy kérdés, hogy milyen jelenleg a viszony a családtagok között. Harryék a nemrég megjelent dokusorozatuk után, illetve a könyv megjelenését követően állítólag egy beszélgetés keretei között szeretnék tisztázni a problémáikat Vilmos herceggel és III. Károllyal is.

Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni.

Harry herceg állítása szerint mostohaanyjával már régóta nem beszéltek egymással, viszont a nézeteltérések ellenére is szeretettel gondol rá, ugyanúgy, ahogy a többi rokonára is. Ha nagy ritkán találkoznak, akkor kedélyesen kommunikálnak egymással, és egyáltalán nem tekinti Kamilla királynét gonosz mostohájának — olvashatjuk az Independent cikkében.

Nyitókép: Getty