Vilmos és Katalin

Károly kifejezetten örül, hogy Katalinék kerülnek a rivaldafénybe– ez az oka

Sokak szerint a walesi hercegné mögött néha maga Károly király is háttérbe szorul, de egy bennfentes szerint az uralkodó valójában nagyon is örül ennek.


Robert Jobson rovatvezető a Daily Mailben leírta, hogy miközben Károly viseli a koronát, Vilmos, Katalin és gyermekeik ellopják a rivaldafényt. És ez így van rendjén.

Ez azonban Károly áldásával történik – mert ő tudja, hogy a monarchia túléléséhez a fiatalabb generáció számára is relevánsnak kell lennie

– írta Jobson.

Ez is érdekelhet: Katalin meghatóan nyilatkozott a Diánától örökölt eljegyzési gyűrűjéről

A rovatvezető ezután kifejtette, hogy a király most épp kifejezetten népszerűnek számít, de tény, hogy a legidősebb fia és felesége a királyi család jelenlegi szupersztárjai.

Károlynak nincsenek illúziói arról, hogy a fiatalabb királyi családtagok azok, akik sztárminőséggel rendelkeznek, és kulcsfontosságúak a monarchiánk jövője szempontjából. Ennek jelét láthattuk a Chelsea Virágkiállításon, ahol a walesi hercegné elkápráztatta a közönséget, és talán nagyobb figyelmet keltett, mint a király látogatása. Katalinban és Vilmosban megvan a wow-faktor (..)

– folytatta Jobson.

A szakértők szerint a királyi mostani hozzáállása ellentétes a korábbi attitűdjével, mivel annak idején állítólag kifejezetten féltékeny volt Diána hercegné népszerűségére és sikereire.

Forrás: Marie Claire UK

Kép: Getty Images