Károly király

Károly király ennél a pontnál hagyta abba A korona sorozatának nézését

Károly király egyike azoknak a királyi családtagoknak, akik figyelemmel kísérték A korona című Netflix-sorozat részeit, ám ő egy bizonyos ponton abbahagyta. A II. Erzsébet királynő életét és uralkodását bemutató műsor melyik része volt az, melynél a monarchia vezetője már nem bírta tovább?


A népszerű sorozat negyedik évadja már részletekbe menően foglalkozott az akkor még hercegi címmel rendelkező Károly és egykori felesége, Diána hercegné kapcsolatával. Láthattuk a részekben a megismerkedésüket, majd a viszonyuk kezdetét, aztán természetesen az esküvőjükre is sor került. Ezt követően a sorozat a házasságuk zuhanórepülés-szerű katasztrófáján vezette végig a nézőket.

A vitákat és a botrányokat csak tovább rontotta, hogy Károlynak szerelmi kapcsolata volt a most már királynéként ismert Camilla Parker-Bowles-szal. A közkedvelt és szeretett hercegi pár 1992-ben döntött úgy, hogy különválnak és szétköltöznek, válásukat pedig évekkel később, 1996-ban érvényesítették.

A hivatalos procedúrát egy médiaharc előzte meg, hiszen a néhai walesi hercegné titokban kényes információkat adott ki egy könyv megírásához, melyek között vallott a házassága nehézségeiről is. Visszavágás gyanánt Károly herceg interjút adott, ahol őszintén bevallotta az egész világ előtt, hogy viszonyt tartott fent házasélete ellenére egy másik nővel.

Ennek a csatározásnak végül Diána elhíresült Panorama-interjúja vetett véget, ahol minden szörnyűségről őszintén beszélt, melyek a házassága kezdete óta érték. Ezek természetesen mind láthatók A korona legújabb évadjában. Mindezt tudva nem csodáljuk, hogy az Egyesült Királyság jelenlegi uralkodója nem akarta látni a történet folytatását.

Katie Nicholl királyi szakértő a The New Royals című új könyvéhez kutatásokat végzett, mely során megtudhatta, ki és mennyi ideig nézte a sorozatot a brit királyi családból. Harry herceg megjegyzéseiből az derül ki, hogy ő végignézte az összes epizódot. A királynő nem fordított rájuk nagy figyelmet, Vilmos hercegről pedig nem tudni, hogy látta-e őket.

Kamilla királyné látta az eddigi évadokat, de arról még nem született nyilatkozat, hogy az új részeket is figyelemmel kísérte-e. Károly királyról viszont tudni lehet, hogy egy jó ideig nézte a szériát, viszont amikor a sztori már túlságosan belefolyt az első házasságának botrányaiba, akkor abbahagyta.

Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy ez az évad nem is jöhetett volna rosszabb időpontban Károly számára, hiszen II. Erzsébet halála után hivatalosan is ő került a trónra, a koronázásra viszont még egy kicsit várni kell. Az írásunkból meg lehet tudni, milyen negatívumokat tapasztalhat a királyi család az új részeket követően.

Nyitókép: Getty