Lajos herceg és Kate Middleton a platina jubileumi ünnepségen

Látnod kell, hogy reagált Kate Middleton​ Lajos herceg viselkedésére a jubileumi ünnepségen!

A királynő 70 éves uralkodását ünneplő platina jubileumi rendezvényeken a királyi család tagjai is tiszteletüket tették, köztük az egyik legfiatalabb örökös, Lajos herceg is. A felvételek alapján nagyon élvezte az eseményt, grimaszait viszont Kate Middleton és Vilmos herceg nem hagyták szó nélkül.


A cambridge-i hercegi pár az ünnepelt mellett állva nézte végig a produkciókat gyermekeikkel karöltve. Bár II. Erzsébet királynő évek óta először jelent meg a palota erkélyén, a legnagyobb figyelmet mégis Lajos herceg kapta, aki gyermeki kíváncsisággal és szinte már kezelhetetlen lendülettel viccelődött, grimaszolt és élvezte a showt.

Egy korábbi cikkünkben arról a humoros fotóról is beszámoltunk, mellyen a mindig kifinomult modorral mosolygó uralkodónő mellett ordibál, kezeivel pedig a füleit szorítja a hangzavar ellen. Erre a katonai légierő bemutatója alatt volt szükség, amikor 70 repülőgép szállt el az emberek feje felett.

A hercegi pár a rendezvények után egy Twitter-bejegyzésben reagált a grimaszokra és a helyteleníthető magatartásra. A fekete-fehér képen Vilmos herceg sétál legkisebb gyermeke mellett kézen fogva. Látszólag nem mérgesek az ártatlan viccelődésért, ugyanis a leírásban elmondják, hogy fantasztikusan érezték magukat, különösen Lajos herceg.

Természetesen fiatal herceg testvérei is jelen voltak az ünnepségen — György herceg és Sarolta hercegnő —, hárman pedig szüleik és rokonaik mellett kísérhették figyelemmel a bemutatókat. Öltözékként a legfiatalabb gyermek ugyanazt a matrózruhát hordta, melyet apja is viselt még kétéves korában.

Az ifjú királyi családtag részt vett a hétvégét záró felvonuláson is, amelyet ismét a Buckingham-palota erkélyéről figyelhetett. Az egyik pillanatban azt lehetett látni, hogy kinyújtja nyelvét és csitítóan néz anyukájára, melyre Middleton egy szigorú pillantással válaszolt. A jelenet Mike Tindall-nek is szemet szúrt — Anna királyi hercegnő vejének —, válaszul pedig két ujjal szemeire mutatott, utalva ezzel arra, hogy figyeli őt.

Tetteit megbánva a négyéves fiú puszikat és öleléseket adott Kate Middletonnak bocsánatkérés gyanánt, valamint ebből is mutatva, hogy megnyugodott.

Nyitókép: Getty

Forrás: Vanity Fair