Jobban kötődhetnek unokáikhoz a nagymamák, mint gyerekeikhez

Elkészült az első, a nagymamák agyműködését vizsgáló tanulmány, melynek eredményei azt mutatják, hogy a nagyik érzelmileg jobban kötődhetnek unokáikhoz, mint saját gyerekeikhez, írja a Guardian. A kutatók az 1960-as évek óta azt állítják, az egyik ok, amiért a nők hajlamosak több évtizeddel túlélni szaporodási éveiket, az az, hogy ez növeli az unokáik túlélési esélyeit az általuk gyakran nyújtott fizikai támogatás révén. Az újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyerekek jólétét és oktatási teljesítményét az elkötelezett nagyszülők jelenléte is javítja.

Ezzen összefüggés biológiai hátterének jobb megértése érdekében James Rilling professzor, az Atlanta állambeli Emory Egyetem antropológusa és munkatársai kísérletükben ötven, legalább egy 3 és 12 év közötti biológiai unokával rendelkező nőt vizsgáltak. A vizsgálat során a tudósok Funkcionális mágneses rezonancia képalkotást (fMRI) használtak a nők agyának szkennelésére, miközben az unokáról, annak szüleiről, valamint egy nem rokon gyermkről és felnőttről készült fotót néztek.

„Ami igazán kiugrik, az az agyi területek érzelmi empátiával kapcsolatos aktiválása. Ez arra utal, hogy a nagymamák arra törekednek, hogy azt érezzék, amit az unokáik éreznek, amikor kapcsolatba lépnek velük. Ha az unokájuk mosolyog, érzi a gyermek örömét. És ha az unokájuk sír, akkor érzik a gyermek fájdalmát és szorongását"

– mondta Rilling.

Rilling korábban hasonló kísérletet végzett apákkal, miközben azok a gyerekeikről készült képeket nézegettek. Az eredmény azt mutatta, hogy a nagymamák érzelemfeldolgozó területein, illetve a jutalmazással és motivációval kapcsolatos területeken tapasztalható aktiváció átlagosan erősebb volt, mint az apáké – bár volt olyan apuka, akinek az aktivációja ugyanakkora volt.

Ezzel szemben, amikor a nagymamák felnőtt gyermekük képeit nézték, kissé eltérő, a kognitív empátiához kapcsolódó agyterületek aktiválódtak. Ez arra utalhat, hogy kognitív módon próbálták megérteni felnőtt gyermeküket, nem pedig ezt a közvetlenebb érzelmi kapcsolatot.

„Az érzelmi empátia az, amikor képes vagy érezni, amit valaki más érez, míg a kognitív empátia esetében kognitív szinten érted meg, hogy más mit érez és miért" – mutat rá Rilling.

Ez talán segíthet megmagyarázni azt a tapasztalatot, amelyet sok felnőtt gyerek a szüleivel kapcsolatban tapasztal, akik gyakran jobban izgatottak az unokáik láttán, mint ők.

„A kisgyermekek valószínűleg olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki, amelyek nemcsak az anyai, hanem a nagymama agyát is képesek manipulálni. Egy felnőtt gyereknek nem ugyanaz az aranyosság faktora, ezért előfordulhat, hogy nem ugyanaz rá az érzelmi reakció."

Az eredmények alátámasztják azt az elképzelést, hogy létezhet egy globális gondozási rendszer az agyban, amely az anyákban (amelyeket külön tanulmányokban vizsgáltak), az apákban és a nagymamákban aktiválódik. Rilling tervei szerint a következőben a nagyapákat és más gyermekgondozókat fog tanulmányozni.

Nyitókép: Shutterstock / BGStock72