woman carrying baby while walking

Egyre több harmincas nő nem vállal gyereket

Új, a magyar nők gyerekvállalásával kapcsolatos adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Az eddig is jelenlévő tendenciák folytatódnak: egyre később és egyre kevesebbet babát vállalunk, és a végzettségünk is erősen kihat a gyerekvállalási kedvünkre.

„A mai harmincasok gyermektelensége akár a 20 százalékot is elérheti, ami jelentős változás a megelőző évtizedekhez képest, és európai szinten is magasnak számít"

—mondta Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Intézetének vezetője megjelent tanulmányában.

Az eddig elterjedt és leggyakoribb kétgyermekes családmodell egyre inkább veszít népszerűségéből. Az 1990-ben mért adatokhoz képest, amikor 40-44 éves nők fele két gyereket vállalt, 2010-re ez nagyjából 37 százalékukra igaz. Jentetősen emelkedett emellett az egy gyermeket vállaló családok száma, valamit azoké is, akik egyáltalán nem vágnak bele családalapításba.

A családvállalás tekintetében eddig is szempont volt az iskolázottság, napjainkra viszont sokkal jobban befolyásolja ez a vállalt gyermekek számát és az időzítést is. A diplomás nők már a rendszerváltás idején is később szerettek volna teherbe esni, ezzel pedig nagyobb arányban voltak sikertelen próbálkozások is. Leginkább 28-34 éves koruk között szülnek most a felsőoktatásban részesültek, korábban átlagosan 25 évesen tették ugyanezt.

Az érettségizettek a korábbi 24 év helyett már inkább 29 éves korukban vállalnak gyereket. A legkorábban eddig a szakmunkás papírokkal rendelkezők szültek, 20-22 évesen, mára viszont nagyot változtak a szokásaik, szélsőségesebbé vált náluk a gyerek időzítése.

Azok körében, akik csak alapfokú oktatásban részesültek, a legkisebb a változás. Most is ők vállalnak legkorábban gyermeket, viszont az ő körükben is kitolódott ez a szám, jóval kevesebben vannak azok, akik tizenéves korukban válnak szülővé, ami persze pozitív.

Forrás: 444