Rihanna és ASAP Rocky

Megszületett Rihanna és ASAP Rocky gyermeke

Elérkezett a régóta várt alkalom, hiszen megszületett a két világsztár, Rihanna és ASAP Rocky első közös gyermeke. A kicsi nevét még nem hozták nyilvánosságra.


A 2020 eleje óta együtt élő pár először januárban jelentette be a terhességet. Ezt követően a popsztár öltözködésével és stílusával megreformálta a kismama divatot, hiszen a kilenc hónap alatt többször is címlapokra került, valamint a mindennapjaiban is kivágott és csipkés felsőkben járkált, hasát pedig legtöbbször szabadon hagyta.

„Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, azt gondoltam magamban: kizárt dolog, a kismamarészlegen vásároljak. Sajnálom, túl jó móka felöltözni. Nem fogom hagyni, hogy ez a rész eltűnjön, mert a testem változik. Remélem, hogy sikerült újraértelmeznünk, mi számít tisztességesnek a terhes nők számára. A testem most hihetetlen dolgokat művel, és ezt nem fogom szégyellni. Ezt az időszakot ünnepinek kell éreznem. Mert miért kellene rejtegetned a terhességedet?"

— mondta a 34 éves újdonsült anyuka.

Egy nemrégiben közzétett interjújában legújabb zenei projektjéről is beszélt, melyet szinte teljesen megmásított az utóbbi időszakban — írja a The Guardian. Elmondása szerint az új stílus sokkal jobban kifejezi a jelenlegi személyiségét, így önazonosabb érzéseket tud átadni a közönségének.

A két világsztár gyermeke május 13-án jött világra Los Angelesben. A kisfiú nevéről még nem osztottak meg információt a szülők.

Rihanna stílusa annyira ikonikus, hogy terhességének még az idei Met-gálán is szobrot állítottak, szó szerint. Egy digitális márványszobrot alkottak meg az énekesnőről, melynek formáját a Vogue-nak készített terhesfotózás képei alapján készítették. A megjelenésről egy korábbi cikkünkben lehet olvasni.