apropenz

400 milliós megtakarítással ment nyugdíjba 35 évesen egy nő

Vajon megéri évekig keményen spórolni, hogy utána soha többet ne kelljen dolgoznunk? A 37 éves Katie Donegan szerint igen, hiszen már két éve boldog "nyugdíjas".


A 37 éves Katie Donegan és 43 éves férje közel egymillió fontos (kb. 420 millió forintos) megtakarítást gyűjtött össze, majd munkáikat feladva visszavonultak, hogy ezentúl csak azzal foglalkozzanak, amit élveznek. A Sun leírása szerint a nő már gyermekkorában megtanult spórolni, mivel szüleivel szerényen éltek, így nem jelentett neki újdonságot, hogy félretegyen minden fölös fontot, és csak a legszükségesebbekre költsön. Gyerekkorában még a zsebpénzét sem költötte el soha, inkább azt élvezte, ahogy egyre több lesz a perselyében.

A FIRE módszer

katie donagen a kilimandzsaron

Fotó: Katie Donagen Facebook

Később Oxfordban matematikát tanult, de diploma nélkül távozott, és egy irodában kezdett dolgozni, nem túl nagy bérért. Férjét, Alant Costa Ricában egy három hónapos önkéntes programon ismerte meg 2005-ben. Hazatérésük után végül befejezte az egyetemet egy másik iskolában, ezalatt a nagymamájánál lakott, nem vett magának új ruhákat és olcsó ételeket evett. A diplomaosztó után összeköltözött Alannel annak szülői házában, és elkezdtek gyűjteni egy saját otthonra. A nő statisztikusként helyezkedett el, férje pedig vállalkozó volt. 2010-ben jutottak el odáig, hogy meg tudtak venni Basingstoke-ban egy kétszobás lakást, 2013-as esküvőjük meghívóit e-mailben küldték ki, az étel-italt pedig BYO (bring your own) módra a vendégek maguk hozták, és a helyi közösségi házban tartották.

2014 végére Katie-t többször előléptették, így már évi 58 ezer fontot (24 millió forint) keresett, de még mindig fogához verte a garast. 2015-ben olvasott először a FIRE-módszerről egy blogon (Financial Independence, Retire Early, azaz anyagi függetlenség és korai nyugdíj), mely szerint minden lehetséges fillért félre kell tenni, részvényeket vásárolni belőle, hogy aztán azok hozamából éljenek majd egy napon. Ekkor, 291 ezer fonttal a számlájukon tűzték ki az egymilliós célt, amiért extra keményen kezdtek dolgozni. Több ismerősük furcsállotta ezt a szerény életmódot, ők viszont eltántoríthatatlanok voltak.

Másokat is megtanítanak rá

2018 szeptemberében döntöttek úgy, hogy ugyan még nem érték el az egymilliót, a nő feladta a munkáját, kiadták a lakásukat, és elkezdtek utazgatni. Emellett a nő úgy döntött, segít másoknak is elérni a céljaikat, így Rebel Finance School néven egy 10 hetes ingyenes online kurzust indított. Befektetéseik pedig szép csendben 65 ezer fontot termelnek nekik évente.

Mostanában, ha épp nem a világot járják férjével, az angliai basingtoke-i otthonukban élnek.

Esetük érdekes kérdéseket vet fel: érdemes inkább hosszú éveken keresztül minden fillért megfogni, hogy aztán ne kelljen foglalkozunk a munkával, vagy inkább a munkával finanszírozzuk a kellemes életet?