gender unequality

Hihetetlen mennyiségű pénzt bukunk a nemi egyenlőség hiánya miatt

Egy új jelentés szerint a gazdasági növekedés egyenesen arányos a nemek közti szakadék csökkentésével, ám a befektetések elenyésző százaléka landol nők által vezetett vállalatokhoz, ami világszinten billiókba kerül.


A Citigroup elemzése elég rossz képet fest a nők munkapiaci és üzleti lehetőségeiről: az Egyesült Államokban 2021-ben befektetett kockázati tőke alig 2,1 százalékát kapták olyan vállalatok, amelyeket nők alapítottak, vagy nők vezetnek – írta a haszon.hu.

Ezek alapján még ha egy nőnek sikerül is elindítania egy vállalkozást, szinte teljesen külső segítéség és befektetés nélkül kell megpróbálnia sikerre inni azt, míg azok a startupok, ahol férfi áll az élen, jóval nagyobb valószínűséggel kapnak tőkeinjekciót, ami a növekedéshez kell.

A Citi elemzése szerint a nemek közötti egyenlőség elérése az üzleti növekedésben akár kétbillió dollárral (!), vagyis a globális GDP 2-3 százalékával növelheti a globális bruttó hazai terméket. Továbbá, ha hozzájutnának a megfelelő forrásokhoz, a női vállalkozók akár 433 millió új munkahelyet teremthetnének.

Miért fontos a tőke?

A vállalatoknak, amik igazán nagyra akarnak nőni, előbb-utóbb szükséges lesz külső tőkét bevonniuk. A Stanford Business 2015-ös elemzése szerint az USA tőzsdén jegyzett, 1979 óta alapított vállalatinak 43 százaléka részesült valamilyen kockázati tőkebefektetésben. A nők által vezetett cégek támogatásának hiánya pedig ott kezdődik, hogy a befektetés kockázatát elemző hitelcégek rendre túlbecsülik a rizikót. Ami elég meglepő, hiszen az adatok épp az ellenkezőjét sugallják, miszerint az ilyen vállalatok jobb megtérülést eredményeznek:

A BCG jelentése szerint a nők tulajdonában lévő startupok minden egy dollárnyi befektetés után 78 cent bevételt generálnak, míg a férfiak vezette vállalatok dolláronként 31 centet.

Ez abból is ered, hogy a befektetők túlnyomó többsége férfi, mivel az a kevés nő, aki olyan pozícióban van, hogy ilyen tőkeinjekciókról dönthet, az háromszor olyan valószínű, hogy nők által vezetett cégekbe fektet. A színesbőrű nők pedig még ennél is rosszabb helyzetben vannak: 2009 óta az USA kockázati tőkebefektetéseinek mindössze 0,6 százalékát kapták meg.

A Citi megoldási javaslatokkal is előállt, hogy hogy lehetne minél hamarabb javítani a helyzeten. Ehhez első lépés, hogy minden befektetési cég ismerje meg a saját helyzetét: gyűjtsenek nemek szerint lebontott adatokat a befektetési portfóliójukról, frissítsék a befektetési eszközeiket a nemi szempontok figyelembevételével, és biztosítsák a startup-inkubátorok inkluzivitását. Emellett vegyék fel a kapcsolatot női vállalkozók szövetségeivel és hálózataival, célokat kell kitűzniük a női alapítók bevonására, és támogatniuk kell a női alkalmazottakat a pénzügyi szolgáltatási ágazatban.

Ez is érdekelhet:
Tovább nőtt a szakadék a férfiak és a nők bére közt

Nyitókép: Shutterstock