A 80 nap a Föld körül három főszereplője

Be lehet utazni a Földet 80 nap alatt? – Előzetes érkezet David Tennant új sorozatához​

A 80 nap alatt a Föld körül sorozat forgatókönyve egy Verne regény alapján íródott, melyet többször is feldolgoztak már. Most a brit David Tennanton a sor, hogy fogadást kössön, vajon a sikerül-e végrehajtania a küldetését adott idő alatt.


David Tennant skót színészt legtöbben vagy a Doctor Who című sikersorozat tizedik évadából ismerik, vagy pedig a Marvel kisebb szériája, a Jessica Jones rosszfiújaként. Új szerepében viszont megmutathatja kalandvágyó énét. A szereposztásban helyet kapott még Leonie Benesch amerikai származású színésznő is, aki a Koronában is szerepelt – írta a Hypebeast.

Az előzetes a bemutatkozással kezdődik, ahogyan Tenant karaktere, a főszereplő Phileas Fogg üdvözli útitársát, Abigail Fixneket. A továbbiakban szó esik a nagyszabású alkuról, miszerint Foggnak át kell utaznia a földgolyót nem több, mint nyolcvan nap leforgása alatt. A kihívás hatalmas, és mondani sem kell, hogy nem veszélytelen. Utazás közben bőven lesz részük kalandokban, egzotikus helyek kultúráiban, romantikában és meg veszélyben is.

A sztori Jules Verne azonos című könyvén alapszik, ami 1873-ban jelent meg, és világszinten elismert és kedvelt kalandregény a fiatalok körében. A történetet sorozat formájában január másodikától tekinthetjük meg, és összesen nyolc részből fog állni.


Nyitókép: Instagram/justdavidtennant