hbo the gilded age

Astor vs. Vanderbilt: a New York-i elit viszálya, ami az HBO új sorozatát, az Aranykort inspirálta

Ki költ el több millió dollárt egy bálra csak azért, hogy betartson a másiknak? Az őrülten gazdag New York-i elit köreiben nem volt ritka az extravagancia, a Vanderbiltek és az Astorok összecsapását azonban azóta is emlegetik, pedig már közel 140 éve történt. Most pedig a legújabb HBO-sorozatot, az Aranykort ihlette meg.



Néhány hete indult az HBO-n a Downton Abbey alkotójának új sorozata, az Aranykor, ami a 19. század végi New York-i gazdag elit életét mutatja be, persze rengeteg drámával. Mi is vártuk a premiert, hiszen olyan sztárok szerepelnek benne mint Cynthia Nixon és Christine Baranski, az egyik főszerepet pedig Meryl Streep lánya, Louisa Jacobson játssza. A premier fogadtatása vegyes volt, azóta azonban kezdenek egész jól belelendülni a sztoriba.

Julian Fellowes, az író hosszú évekig játszott a gondolattal, hogy a századforduló amerikai aranykorának szaftos történeteiből sorozatot készítsen, hiszen a kor történései bőven elég drámát biztosítanak jó pár évadra. Eleinte az újgazdagnak számító, és ezért az elit társadalom peremére szorult, ám óriási vagyonnal bíró Vanderbilt családot tervezte a középpontba, ám hamar rájött, hogy túlságosan megköti a saját kezét, ha valós személyeket jelenít meg a sorozatban, így a The Gilded Age szereplői néhány kivételtől eltekintve fikciósak.

A központi, nagy viszályt azonban egy valódi csata inspirálta, ami olyan nagyot szólt, hogy azóta is emlegetik a New York-iak.
new york fifth avenue a 19. szazad vegen

A korabeli Fifth Avenue, a leggazdagabbak utcája

Fotó: Wikipedia


A Vanderbiltek mégiscsak központi szerepet kaptak a sorozatban, még ha Russel néven is. Russelék a híres Fifth Avenue-n építtettek maguknak egy óriási, minden pompával és egy hatalmas, elegáns bálteremmel ellátott házat, melyet a feltörekvő Mrs. Russel (Carrie Coon) alig várja, hogy megtölthesse a helyi társadalom krémjével. Csakhogy a krém nem akar jönni! A sznob elit ugyanis két részre oszlott ekkortájt: voltak a régi New York-iak és az új New York-iak, azaz hiába volt valaki gazdag, még így sem juthatott be a legjobb helyekre, amit a régi családok leszármazottai tartottak a kezükben, és rengeteg megaláztatást kellett elviselniük, ahogyan próbáltak feljebb jutni a táplálkozási láncban.

A régi New York-iak zárt társaság voltak, ahol a feleségek különösen kegyetlen éleslátással lavíroztak a társadalmi szintek nüansznyi különbségei közt. Az, hogy Amerikában bárki megcsinálhatta a szerencséjét és kiskirály lehetett, igaz volt ugyan, de legfeljebb a vadnyugaton. A kontinens legeurópaibb városában ugyanis íratlan elitista törvények uralkodtak. Ugyanis hiába hagyták az angol ősök az óhazában az osztályrendszert (elvileg), az újvilágban is épp úgy megvoltak, habár informálisan, a helyi grófnék, hercegnék és egyszerű alattvalók.

New York királynője pedig minden kétséget kizáróan Mrs. Astor volt.

A méhkirálynő

caroline astor

Mrs. Astor, a méhkirálynő

Fotó: Wikipedia


Nem véletlen, hogy az egyetlen főbb szereplő, akinek Julian Fellowes nem változtatta meg a nevét, az Caroline Schermerhorn Astor, ugyanis ő volt a helyiek rettegett és imádott királynője. Nemcsak a férje jogán volt elképesztően gazdag és híres, de a saját családja révén is mélyre nyúltak vissza a gyökerei a New York-i történelemben, családfája az egyik holland telepes családig vezet vissza, akik Új-Amszterdam néven gyarmatosították Manhattant még az 1600-as években.

Mrs. Astornak nem tetszett, hogy az amerikai polgárháború után megtollasodó közép-nyugati "jöttmentek" New Yorkba zarándokolnak, hogy ott a vagyonuknak megfelelő fényűző életet éljenek. Ezért ő mint a legbefolyásosabb asszony, létrehozott egy 400-as listát a krémek krémjéről, az igazi New York-i elitről. Azért épp 400, mert ennyi ember fért el a báltermében, ahová szigorúan csak ezek a kiválasztott emberek léphettek be. Persze mindenki azért küzdött, hogy meghívást kapjon Astorékhoz, de Caroline és hasonló mentalitású barátnői a legszigorúbban vették, hogy kivel állnak szóba.

És Vanderbilték tiltólistán voltak, hiába tartották kezükben az egész vasúti közlekedést – akárcsak a sorozatbeli Russel család. Persze ezért az összes lehetséges módon igyekeztek kompenzálni: XII. Lajos Château de Blois-jának mintájára építtettek egy túldíszített palotát maguknak, a feleség, Alva Vanderbilt ugyanis extrém módon imádott mindent, ami francia. Méretes vagyonuk az üzleti életben egyre nagyobb hatalmat biztosított nekik, így egyre több régi New York-i kényszerült behódolni nekik, és bevenni őket a társaságukba.

Kivéve Astorékat.

Az évszázad bálja

mrs vanderbilt az 1883-as balon

A házigazda, Mrs. Vanderbilt velencei reneszánsz asszonynak öltözve

Fotó: Wikipedia/José María Mora - PSNC Archives and Special CollectionsPSNC Archives and Special Collections


Alva Vanderbilt azonban nem nyugodthatott, ezért 1883-ban úgy döntött, kosztümös bált rendez a lánya tiszteletére, de olyan grandiózusat, hogy képtelen legyen bárki visszautasítani a meghívást. Elképesztő összegeket fordított a szervezésre, korabeli tudósítások szerint 240 ezer dollárba került összesen, melyből 11 ezret csak a virágok tettek ki. Ez mai értékre átszámolva sok-sok millió dollárt jelent. Terjedtek a pletykák, a várakozás feszültsége pedig nőttön-nőtt, így szép lassan még a leghűségesebb Astor-alattvaló is elfogadta a meghívást. Mrs. Astor lánya szintén nagyon készült, és még Mrs. Vanderbilt fülébe is eljutott a hír, hogy az ifjabbik Carol szorgalmasan gyakorolja a tánclépéseket a bálra készülvén – épp, ahogy várta. Ekkor azonban lecsapott: közölte Mrs. Astorral, hogy mivel eddig egyszer sem látogatta meg őt az otthonában, sajnos nem lát rá okot, hogy miért kellene meghívni a lányát erre a bálra. Caroline így szorult helyzetbe került, hiszen tudta, hogy páriává válhat, hogy ha a teljes elit képviselteti magát a jelmezbálon, rajtuk kívül. Így szimbolikusan kiterjesztette 400 fős listáját olyan újgazdagokra is, mint Vanderbilték és a szintén híres J. P. Morgan családjára. A bál pedig valóban legendásan extravagáns lett, szerencsére fotók is maradtak fent róla.

Sógornője, Alice Vanderbilt például elektromos világításnak öltözött, ami ugye, lévén 1883-ról van szó, igen különleges dolog volt.

Fotó: Wikipedia/José María Mora


Érdekesség, hogy Alice legkisebb lánya, Gladys Magyarországra házasodott, és Széchenyi grófné lett belőle. Férje, Széchenyi László volt az első magyar nagykövet Washingtonban.


Bár nem tudni, hogy ezt a báli cselekményszálat viszontláthatjuk-e majd az HBO sorozatában, de a mi tippünk az lenne, hogy biztosan, hiszen nem véletlenül emlegetik olyan gyakran Russelék felavatásra váró báltermét.


Nyitókép: HBO