Renée Zellweger

Renée Zellweger felismerhetetlen új sorozatában​

Rá sem ismerni a The Thing About Pam című krimisorozatban.

Az NBC-n március 8-án debütálő sorozatban Renée Zellweger a Louis Gumpenberger meggyilkolásáért 2019-ben életfogytiglani börtönbüntetésre elítélt Pam Huppot alakítja majd. A középkorú, biztosítási irodában dolgozó nő 2011-ben belekeveredett egy brutális gyilkosságba, amiért jelenleg is vádemelés folyik ellene. Hupp egy másik, 2016-os gyilkossági ügyben is érintett, amiért a nő a halálbüntetés elkerülésének kérelmét is benyújtotta a bíróságnak.

A történet azonban ennél jóval cifrább. Pam Hupp ugyanis ravaszságának köszönhetően megúszta a Betsy Faria ellen 2011-ben elkövetett gyilkosságot, a gyanút ugyanis annak férjére, Russel Fariára terelte. A férfi végül három év után szabadulhatott a börtönből, ekkor vett új fordulatot az ügy.

Hupp azonban nem emiatt, hanem egy másik gyilkosság miatt ül börtönben 2019 óta, ráadásul a két ügy mellett egy harmadik emberölés is hozzáköthető.

A The Thing About Pam Huppot kíváncsi, öntörvényű jótevőként mutatja be, aki titokban kegyetlen manipulátor volt.

„Nagylelkű, megfontolt, jó barátnak tűnik. Azt hiszem, ez a megtévesztés része, nem?”

– nyilatkozta karakteréről Zellweger, aki egyben producere is a filmnek.

A produkció elmélete szerint ez az oka annak, hogy Hupp ennyi időn keresztül megúszott mindent. Amikor Hupp rákbeteg barátját, Betsy Fariát egy konyhakéssel halálra szúrva találták, senki sem gondolta, hogy ő lehet a tettes. Még Faria férjének sem volt fogalma róla, arról biztosította a nyomozókat, hogy Hupp „kedves hölgy”, így ő vált a fő gyanúsították.

„Sokat elárul a társadalmi és személyes elfogultságról, és arról, hogyan jelenik meg ez a büntető igazságszolgáltatási rendszerben. Úgy gondolom, hogy a nagyobb kép azt tükrözi, hol tartunk jelenleg társadalmilag. Biztosak vagyunk abban, hogy milyen következtetéseket vontunk le, hogyan határozunk meg bizonyos dolgokat, és tétovázunk, hogy az új információk alapján elmozduljunk-e az álláspontunktól. Inkább találunk periférikus, megalapozatlan információkat, amelyek alátámasztják a már meglévő nézetünket, mert valahogy ez az ideológia biztonságérzetet kelt bennünk.”

– fogalmazott Zellweger a sorozatról, aki felismerhetetlen Hupp szerepében.

Bár a színész a Bridget Jones harmadik része előtt kikötötte, hogy nem hízik meg újra a szerep kedvéért, a The Thing About Pam forgatási fotóin nem lehet ráismerni. Mielőtt bárki azt hinné, hogy Zellweger újra beadta a derekát, nem így van, a maszkmesterek és néhány kitömés segített új kinézetében.


Nyitókép: NBCU Photo Bank via Getty Images / NBC