A Stranger Things című sorozat szereplői

Ezeken a helyeken forgatták a Stranger Things évadjainak jeleneteit

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb sorozatának, a Stranger Thingsnek idén érkezik a negyedik évada, és amellett, hogy a szereplők új kalandokba keverednek, még a környezet is átalakul körülöttük. Alábbi cikkünkben azokat a helyszíneket gyűjtöttük össze, ahol a 80-as évekre emlékeztető széria jeleneteit forgatták.


A negyedik évad előzeteséből kiderül, hogy bár keveset tudunk még a hátborzongató eseményekről, azt viszont láthatjuk, hogy kedvenc karaktereink Indiana államon — vagyis eddig lakóhelyükön — kívülre kerülnek. A korábbi évadok elengedhetetlen eleme volt a horrorfilmek alapjául is gyakran szolgáló kisvárosi környezet, amely itt az indianai Hawkins volt, amely egy kitalált hely, és valójában a Georgia állambéli Atlantát körülölelő városrészek sokaságából állították össze a háttereket.

Hawkins szívét nem más adja, mint Jackson, mely tökéletesen átadta a nyolcvanas évekbeli, amerikai hangulatot. Itt található többek között a Melvald's General Store, a Közkönyvtár, valamint a hangulatos mozi, a Hawk Theater is. Ezek többségét a helyszínen fellelhető épületekből alakították ki, a könyvtár például — ahol Hopper seriff az első évadban kutatást végez — a Butts megyei hagyatéki bíróság, a filmszínház pedig egy üres telek helyén áll.

A kulcsszereplők otthonaihoz egy kicsit utazni kell East Point felé. A legtöbb fiú a Piney Road Drive-on található házakban él, melyeknek belső jeleneteihez a berendezést egy stúdióban építették fel. Szintén East Pointban található a hawkinsi kórház is, melyhez egy baptista templom nyújtja a környezetet. A többi helyszín nincs ennyire központosítva, így szétszórva találhatóak meg a régióban.

Ha eltökélt az ember, akkor egyszerűen megtalálhatja Jackson környékén az iskolaként szolgáló épületet, melyet egy másik, használaton kívüli intézményből alakítottak ki, a South Lee streeten álló, egykori Patrick Henry High Schoolból. A rendőrőrs, a szupermarket, valamint az első évadban látható tökfarm is egyszerűen megkereshető.

Az új veszélyek mellett néhány jelentős helyszínváltozás is bekövetkezett a harmadik évadban, például megjelent a strand, ahol Billy dolgozik úszómesterként, valamint az a bevásárlóközpont is, ahova a gyerekek napi szinten járnak, és ahol Steve Robinnal közösen dolgozik. A produkció a Gwinnett Place Mall egyik szárnyát bérelte ki a plázában játszódó jelenetekhez, hogy olyan nyolcvanas évekbeli hangulatot teremtsenek, melyet imádnak a nézők. Az egyik producer így nyilatkozott erről a helyszínről:

„Minden, amit látsz, valódi, de ha 50 métert sétáltál az egyik irányba, akkor hétköznapi, 2019-es emberek vásároltak a mostani üzletekben.”


Nyitókép: Instagram/strangerthingstv
Forrás:
CN Traveller