Sylvester Stallone a Rocky V. forgatásán

Elárverezik Sylvester Stallone filmes ereklyéit

Sylvester Stallone hollywoodi karrierjének mintegy 500 filmes ereklyéjét árverezik el egy decemberi árverésen, az aukció szervezői mintegy 1,5 millió dolláros (444 millió forintos) bevételre számítanak.

A Julien's Auctions aukciósház kedden Londonban mutatta be az árverés kiemelt tárgyait, melyeket december 5-én lehet megvásárolni Beverly Hillsben. A Sylvester Stallone személyes gyűjteményéből lehet licitálni jelmezekre, kellékekre, forgatókönyvekre, jegyzetfüzetekre és egyéb emlékekre, melyek olyan filmekből származnak, mint a Rocky- és a Rambo-sorozatok, a Függő játszma, A feláldozhatók és A pusztító.

A kiemelt tárgyak között van a Rocky III.-ban használt boxkesztyű, melynek becsült értéke 10-20 ezer dollár (2,9-5,9 millió forint), valamint az első négy Rocky-filmről szóló, kézzel írott jegyzetfüzetek, amelyeknek ára 40-60 ezer dollárra (11,8-17,7 millió forint) tehető.

A Rambo-rajongók az első három filmben használt késkészletre is licitálhatnak, melyek árát egyenként 10-20 ezer dollárra becsülik. A megvásárolható ereklyék között van a Rambo II-ben Stallone által viselt fejpánt, melynek értékét előzetesen 8-10 ezer dollárra becsüli a Julien's Auctions.

Licitálni lehet majd a Stallone által a Rockyban viselt fogvédőre, a Gianni Versace által a Dredd bíró című filmhez tervezett jelmezre, és egy, a Függő játszmához kötődő, Stallone alkarját formázó szoborra.

Az 1946-ban született Sylvester Stallone 1976-ban vált világhírűvé az Oscar-díjas Rockyval, és hamarosan ő lett az egyik legnagyobb hollywoodi akciósztár. Martin Nolan, a Julien's Auctions ügyvezető igazgatója elmondta, a 75 éves színész épp költözik, eladja házát és ez a megfelelő alkalom arra, hogy szelektáljon. Hozzátette, nagy érdeklődésre számítanak, mivel nagy az igény az ilyen ereklyék iránt, főleg, ha azok közvetlenül az illető hírességtől származnak.

(MTI)