Tv-t néz egy szőke hajú nő, popcorn az ölében

3 színész, aki szereti visszanézni magát a tévében

A legtöbb hollywoodi színésztől mást sem hallunk interjúik során, mint azt, hogy zavarba jönnek saját alkotásaiktól, így inkább meg sem nézik magukat a filmvásznon. Akadnak azonban, bár kevesen vannak, olyan sztárok is, akik büszkén nézik magukat vissza és ezt vállalják is. Lássuk, kik ők!


Jennifer Aniston

Jennifer Aniston, aki Rachel karakterét alakította 10 évadon át a Jóbarátok sorozatában azt mondta egy 2010-es interjúban, hogy őt rendkívül szórakoztatja, mikor a csatornák közötti szörfözés alatt rábukkan a sorozatra. Jól esik neki nosztalgiázni és mindig megnevetteti a műsor.

„Mindig megnevettet. Szórakoztat. Ez egy nagyszerű dolog volt az életemben, amit tíz évig csináltam”

– mondta Aniston.

Terry Crews

Terry Crews több alkalommal is élvezte saját műveit. Jimmy Fallonnak például azt mondta, hogy szereti önmagát visszanézni és a Miky Tyson elleni szócsatánál szerinte elérte a csúcsot. Ezen kívül még azt mondta a Highsnobietynek, hogy szereti nézni a róla készült mémeket is, ugyanis szórakoztatják őt.

Keanu Reeves

Resurrections Live With Kelly And Ryan című interjújában a Mátrix sztárja, Keanu Reeves azt mondta, hogy általában szereti látni azt a munkát, amiben dolgozott. Így tudja csak megállapítani, hogy hogyan sikerült és ténylegesen tetszik-e neki a karakter. Ebből tud fejlődni és tanulni is.